Jóbel blogja

Adalbert misszió

Tegnap, azaz hétfőn a fő tevékenység a kurzusok listájának rendbeszedése volt a munkatársak számára. Ha munkatárs vagy, látogass fel a Bandistákra :). Összeszedtem, hogy milyen kurzusai és képzései vannak a magyar iskolának, a nemzetközinek, hogyan mutatjuk most ezt be. Ennek következményeként át kellett rendezzek a Bandistákon és itt a weboldalon is néhány anyagot. Időigényes volt.

A másik fő tevékenység, hogy a Ferentzi házaspárral (most nyáron voltak Pál kurzuson) voltam kinn Üllésen, Adalbert atyánál egy közösségformáló misszión. Ez volt az első alkalom, Isten szeretetéről szólt. Én vezettem a dicsőítést. Isten velünk volt, nagy örömmel jöttem haza, csak elfáradtam.

Szerveztük az Új élet kurzust, a szállást máshogy kell megoldanunk, a ferenceseknél mégsem lesz lehetőség szállásra.

És néhány apróság:

  • Jóbel

Böjt, akkor betegség?

Nem tudok kilábalni ebből a betegségből. Gyakorlatilag most már 2,5 hete folyamatosan beteg vagyok. Ha egy kicsit jobban vagyok és hozzákezdek a feladatokhoz, visszaesek.

Szerda este hazajöttem, csütörtökre teljesen KO voltam. Csütörtök és péntek összesen annyit sikerült végezni, mint amennyit csütörtök délelőttre terveztem... (meghívó 1, 2, 1% és néhány apróság) Péntek este Noé Bárkája team volt, ott „szájkosárral” voltam, erősen gondolkodtam, hogy egyáltalán elmenjek-e. Szombat reggelre még rosszabbul voltam, úgyhogy leálltam a munkával és feküdtem, pihentem, kúráltam magam mindennel, amivel csak lehetőségem volt.

Most meg az a helyzet, hogy nem lehetek tovább beteg, mert hétvégén Új élet kurzus, össze kell rakni.

  • Jóbel

Énekfüzet oktatóvideók

Lemondott a pápa. Először egy telefont kaptam Anitától, hogy bemondta a BBC, majd megtaláltam a hírt az olasz Vatikáni Rádió címlapján, azt gyorsan lefordította István atya, én egy óra múlva kinn volt a hír a magyar médiában is. Nagyon tisztelem a pápát. Tiszteletre méltó, ha valaki még életében át tudja adni a gyeplőt. Biztos vagyok benne, hogy Isten vezeti az egyházat és hogy akarata szerinti vezetője lesz az egyháznak.

A hétfőni napomról jegyezte meg Erika, hogy „ma telefonálós napod van”. Amikor fel- s alá járok a lakásban telefonnal a kezemben egész nap, egymás után intézve a telefonokat, akkor szokta ezt megjegyezni. Igen, az Adalbert atyánál történő evangelizációban léptünk előre.

  • Jóbel

Dicsőítésért

No, íme néhány gyümölcs és további vetemény: Elkészültem az Énekfüzet dalainak OpenLP-s kiadásával és ki is adtam. Lehet bátran használni. Közben nem áll meg a munka. Csütörtökön nekiálltam, hogy az eredeti szerzőket, címeket, fordítókat felkutassam. A munkamódszer jó, pénteken átadtam Mózesnek. Ő foglalkozik most vele. Szeretném megújítani az Énekfüzetet, hogy korrektül feltüntesse ezeket az infókat. Első a kutatás, adatok beszerzése. Második a tördelés és javítás lesz (ehhez néhány próbát készítettem). Aztán pedig a következő lépés, hogy szeretnénk online oktatóvideókat készíteni a dalokból házicsoportos dicsőítésvezetőknek - ha már „iskola” vagyunk. Ehhez jogi kutakodást végeztem a hétvégén, milyen jogokat sért vagy nem sért ez Magyarországon. Most már elég képben vagyok erről.

  • Jóbel

Betegség

A januári hajtás és a járvány együttesen jól levettek a lábamról. Pihentem néhány napot, ezért nem jelentkeztem itt. De most nagy örömmel írok, mert történt néhány örvendetes esemény:

Január utolsó hétvégéjén volt az országos tanácsunk. Nagy öröm volt bennem utána, mert nem is tudom mikor volt olyan, hogy egy kivételével a tanács minden döntését egyhangúlag hozta. Szóval egységben voltunk! Miközben nagy és súlyos dolgokról értekeztünk: az adaptáció lehetősége? Igent döntöttünk. Az adaptáció alapelveiben egyeztünk meg. Majd a Fülöp kontra Új élet témát vettük elő. Ebben is teljes egyetértésre jutottunk. Majd áttekintettünk néhány kurzust, aminek már folyamatban van az adaptációja.

Az örömhír: Jakab Laci nyugdíjas lett és önkéntesként csatlakozott a titkárság csapatához! Isten hozott Mózes! Nagyon hálás vagyok Istennek!

  • Jóbel

Saláta

A napokban a kisebb lélegzetvételű dolgokkal foglalkoztam. Azaz ezernyi dolgot egyszerre. Ez olyan, mint a vegyes saláta :). Most egész jól esett. Édesapám segített a család dolgait intézni, én rákapcsoltam a feladatokra.

  • Jóbel

Csiszér Laci barátomnak és társamnak

No, újabb nagy projekt végére értem. A projekt neve: csiszer.hu. A múlt héten kaptam hozzáférési adatokat, felraktam egy alap Drupalt rá, majd lépésről lépésre kialakítottam a megjelenését, és a tartalomstruktúráját. A cél az volt, hogy a weboldalt tartalmilag csupán kattintgatással és nagyon egyszerű szövegszerkesztővel lehessen szerkeszteni. Én elégedett vagyok az eredménnyel. A múlt héten esetként csinálgatta, aztán péntek-szombat és a vasárnap eset telt még ezzel. Van benne néhány új technika, amit eddig nem ismertem, úgyhogy volt benne kihívás, pl. az albumok letölthető és lejátszható változata, visszamutató hivatkozás... A tartalom még alig van rajta, majd még meg kell tanítanom Lacit kezelni.

No, de nem csak ezt csináltam:

Kedd

Újabb hét, újabb halom rám váró levél, megkeresés: konferencia ügyben, „melyik kurzust válasszam” , stb.

Kaptam néhány adatot a kánoni misszió ügyéhez. Átnéztem, elrendeztem őket. Mindenkit felhívtam, akitől még adatot várok. Nagyon remélem, hogy napokon belül elkészülhetek a kérelmekkel.

Attilától megkaptam a Fenntartói Klub találkozójának fényképeit, azt rendeztem. Egyelőre töltök mindent fel a szerverre itthonról.

A szlovákiai megkereséssel foglalkoztam: egy katolikus csapat rendezne nyáron egy hetes konferenciát új evangelizáció témakörében és hívtak bennünket. Hm, egész érdekes lehet. Ivett lát benne fantáziát, úgyhogy ráálltam.

Este visszavezettem a vajdasági iskola kurzusadminisztrációját a miénkbe. Vajdaságba a közeljövőben nem lesznek kurzusok, mivel nincs iskola. Átalakítottam a táblázatot, hogy könnyen le lehessen szűrni országokra.

  • Jóbel

A Fenntartói Klub első találkozója

Pénteken még Szegeden ébredtem némi alvás után. Volt néhány gyors feladat (phpmyadmin, Bandifi, adatok kánoni misszióhoz), de lényegében a Fenntartói beszámolót raktam össze. El is készült. 

Elkészült az éves beszámoló a Fenntartói Klub számára

Kinyomtattam, felkészültünk az útra és délután elutaztam a családdal és Icukával Budapestre. Ott Katival még előszür elmentünk bevásárolni aztán összeállítottuk a hiányzó dolgokat (pl. megvágtam a Pál kurzus videóját a vetítéshez, ami Marcinak is kell Kaposvárra, prezentáció)... előkészítettük a termet... estére azért sikerült lefeküdni.

20 éves lesz Csanak!

Szerdán összeállítottam, hogy kitől várok még adatokat a kánoni küldetéshez. Rögtön kaptam is néhány választ, azokat ellenőriztem és elmentettem. Majd jövő héten fogom elkészíteni.

A honlapra készítettem az Új élet kurzusra egy ajánló reklámcsíkot. Tetszik? Felraktam a honlapra a meghívót is, beállítottam az elektronikus jelentkezéseket is 2013-as kurzusokhoz. Ehhez kapcsolódóan az Új élet nyomtatható szórólaponak is készítettem egy sablont a János mintából kiindulva, mert ebből még lesz néhány az évben és szeretném, ha a kurzusok rendje nem a régi listák szerint lenne rajta. Szóval elkészítettem egy ODT mintát az Új élet kurzushoz, azt is raktam fel ide már.

A fenntartói Klub találkozóra való készletként elkészítettem a decemberi szolgálati beszámolómat. És lezártam a 2012-es év szolgálati beszámolóit, archiváltam, előlapot készítettem neki, és jöhet a 2013-as év, új sablon...

Oldalak