Jóbel blogja

Don Pigi és a Plébániai evangelizáló sejtek

Pénteken kora reggel Csongrádra mentem Farkas Zsoltival. Kati már ott volt, Laci és megérkezett. Beszereltünk :), aztán megjöttek a többiek és elkezdődött a II. Új evangelizációs konferencia. Na, ez értékes volt. Valaki, aki felépített egy 170 sejtből álló plébániát és 3000 fős szolgálatot. Nagyon sok érdekes dolgot hallottam, pl. a legérdekesebb, hogy a keresztégre való felkészítés nem csoportban zajlik, hanem személyes felkészítéssel. A többi inkább ismert volt már a számomra. A struktúrán is elcsodálkoztam: komolyan veszik magukat, ki van ez találva. Nincs könnyelműség a rendszerben. Nagyon jó! Azt is megértettem, hogy most várnom kell. Várni egy plébánosra, aki a közelemben elkezd felépíteni egy ilyet.

Én vetítettem, mellékletet készítettem, videóztam vagyis technikai személyzet voltam a konferencián. Most ezt kellett csinálni. Nekem nem probléma kicsinek lenni. Éjszaka addig próbálkoztam míg csak sikerült összehozni a DVD-t. :)

Betegség után

A hétfői betegeskedés után hozzáláttam az eheti feladatoknak.

Két nagyobb projekttel foglalkoztam: Az Új élet Krisztusban kurzus adaptációs jegyzetével. Elkészítettem a Bűn témát komplett a logikai vázlatig úgy, hogy Obo lássa mit kell csinálni. Ezen túl pedig az összes ismert és megbeszélt adaptációs szempontot általában a kurzushoz és minden egyes témához felvéstem.

A másik nagyobb projekt hétvégi II. Új evangelizációs Konferencia előkészítése volt. Kedden szervezés volt. Szerda 3 órától, csütörtök délelőtt 11-ig pedig a vetítésre kerülő videó feliratának időzítését csináltam. Egész készre áll már Aegisub, csak egy kicsit sokáig tartott. De nagyon jó ez a videó, hát még amit tanít. Megérte a fáradság! Lesz saját műhely is, arra is készülni kellett.

  • Jóbel

Távirat

Sok-sok jó dolog történt velem a szolgálatban. De már elég régen nem írtam, úgyhogy ez most egy "táv-irat". Csak röviden:

A prímási palota belülről szép és egyszerű. A helynök atya fogadott bennünket. Ellátott bennünket tanácsokkal, készülhetünk a következő találkozóra. Lesz vele még munka, de ez jó!

Aztán jött egy nap még Budapesten (statútum ügy, Boldogok vagytok anyagok fogadása, fenntartói klub hírlevél, találkozó egy fenntartóval), készület és kezdődött Válon az Üdvtöri kurzus. Nagyon jó volt! Én is nagyon élveztem. Sok jó dolgot tanultam én is a kurzuson. Zozóval, Luluval, Katival, Zsoltival szolgáltam együtt.

Vasárnap este jöttem haza. Hétfőn bútorösszerakással pihentem. Épp hogy készen lettem és már mentem este Adalbert atyához a misszióba.

  • Jóbel

Iskolaközösség-vezetők napja volt Budapesten

Péntek: Mielőtt nekiindultam volna a következő menetnek, megcsináltam a visszatekintést és a tervezést. Elkészítettem a márciusi szolgálati beszámolómat. Most már értem miért aludtam annyit húsvétkor :). Jó visszaemlékezni, segít az értékelni a szolgálatot, hogy nem hiába dolgozom. Az április tervek viszonylag egyszerűen: 4 hétvége, 4 különböző programmal. A május már szelídebb lesz, ott majd háttérmunka is jöhet. Pénteken még Dexter útjával törődtem. És elkészítettem az üllési misszió tématervét októberig.

Aztán összecsomagoltam és felmentünk Budapestre Marával és Orsival délután. Este Budapesten még egy SMTP szerver beállítás várt, sikerült. Aztán megbeszélések jöttek, végül pedig előkészítettük az iskolaközösség-vezetők napját. Felkészültem a mondanivalókra. Amikor már aludni mentem, akkor csekkoltam le, hogy még nincs kész a lista, hogy le tudják ellenőrizni a vezetők, hogy ki tartozik és ki nem tartozik már az iskolaközösséghez. Szóval azt még elkészítettem.

Kitartás

Szerda:

  • Váó, megvannak a memoQ licencek. Hozzáláttam a memoQ5→6.2 migrációnak. 14 projektből 12 simán lefutott, de sajnos 2 hibával megállt: az Emmausz és a Timóteus. Ezekkel szöszmötöltem egy ideig, de nem tudtam megoldani a problémát. Remélem egy következő programfrissítés majd megoldja. A régi projekteket learchiváltam. Nem gondoltam, hogy 5 GB kell majd ehhez. Van már fordítási múlt :). Ezzel elment a fél nap.
  • Elkészítettem a soron következő budapesti Fülöp ajánlóját, feltettem a meghívót.
  • Angélával egyeztettem konferencia ügyben, Zsoltival megbeszéltem az iskolaközösség-vezetők napjának programját, jelentkezőket adminisztráltam.

Csütörtök:

  • Jóbel

Húsvét előtt

Hoppá, lemaradtam. Pedig volt néhány fontosabb projekt, aminek végére értem. Csak a legfontosabbak:

  • A Bandifinek készítettem egy szórólapot. Kellett Évának egy bemutatóhoz. Egy szórólap is készült neki a „Legyél igazi!” projekthez.

Szórólap A6

  • Elkészült a Timóteus kurzus vázlata, a munkafüzet és a plakátok. A munkatársak láthatják a Bandistákon. Nagy munka volt, a munkafüzettel elég komoly lett a kurzus!

Timóteus plakát

  • Jóbel

Fantasztikus János

Igen, ez volt Angéla záróvéleménye a zalaegerszegi János kurzusról. Valóban velünk volt Isten.

Amikor megérkezett a hóvihar, akkor gondolkodtam el: ha eredeti időpontban hagyjuk - csütörtöki kezdéssel - nem kezdődik el a kurzus, mert nem érünk oda a hó miatt. Isten akarta a kurzus. Jelen is volt végig. Mi néha kételkedtünk, hogy lehet-e ilyen rövid idő alatt kurzust tartani, de Isten eldöntötte, hogy ő akar! :)

Nekünk nagyon fárasztó volt, mert 5-en voltunk, 4 tanító. Reggel kezdtük 8-kor, este fél 10-ig tartottuk a témákat. Éjjel 2-kor feküdtem. Délután visszaértünk az étteremből és máris kezdtük a délutáni tanításokat: Angéla, Zsolti, Kati, Bibó voltak velem. Attila koordinált. Ha nincs velünk Bíborka, nem működött volna, nagyon engedelmesen és szorgalmasan készített elő minden témát, eszközt. Hiba nem volt a szolgálatában 4 nap alatt.

  • Jóbel

Budapesten

Kedden és szerdán Budapesten volta: Mózessel és Katival töltöttem a napot. Lacival is találkoztam. Elsősorban az előttünk álló János kurzussal törődtünk: mellékletek, eszközök összepakolása, felkészülés a tanításokra... De másra is sor került: Mózest tanítottam az interaktív vázlatra, hogy csinálhassa az Emmausz kurzus adaptációjának egybegyűjtését. Marcival egyeztettem, hisz véget ér az István kurzus náluk. Angélának iktattam új kurzusokat. És Dexter útjának megvalósíthatóságát vizsgáltuk. Ancsától kértem árajánlatot, Oboval és Andrissal egyeztettem, számoltunk, véleményeket kérdeztünk... Az Énekfüzet ügyét megbeszéltem Lacival és Ritával. Elkészítettem Franciskával az új evangelizációs konferencia jelentkezési lapját.

Hála Istennek. Igyekeztem mindent lezárni, amennyire csak lehet, hogy a János kurzus alatt nyugodt legyek.

  • Jóbel

Oldalak