Jóbel blogja

Új Élet

Pénteken újra a missio canonica ügyének kellett időt szenteljek. Megszereztem az adatokat, így elkészült a csekkolás Carlosnak és Barbarának. Utána az Új Élet kurzusban lévő jelenetekkel foglalkoztam, naptárral, mellékletekkel. A hétvégén találkoztam Ildikóval, hogy felvegyük az Új Élet k. újonnan írt himnuszát és hogy lefordítsuk Martin Valverde „Senki sem szeret úgy ahogy” én című dalát. Nagyon tuti.

  • Jóbel

Sofia helyett Barbara

Csütörtök:

A missio canonica ügyet görgettem tovább. Elkészítettem a működési engedély mellékleteit, Anikótól utánanéztem, hogy kinek van diplomája, majd megírtam a tájékoztatót és a sablont a tanácsnak, vezetőknek és a diplomásoknak.

Új Élet ügyben a teamen dolgoztam, aztán az időbeosztáson, de az elveszett programösszeomlás miatt, és szerveztük Katival a repjegyet. Most már végleges: Sofia helyett Barbara jön, ezt intéztük. Majd Isten megadja a rávalót is. A jegyet már megvettük neki. Obo segített, így tudtam kommunikálni Carlsosszal. Már csak a online ellenőrzést kell megcsinálni.

Ja, reggel javítottam a szórólapon, ahogy Titusszal megbeszéltük. Plusz az OpenLP kiadáshoz kellett még pár sort fordítani este. Ennyi volt mára a manuális háttérmunka.

Éjjel kaptam még a nemzetközi iskolától egy 5 oldalas, 7 mellékletes spanyol nyelvű levelet, na itt feladtam a küzdelmet :) majd holnap, gondoltam.

  • Jóbel

Hivatalosan engedélyezett misszió

Szerda: A központi szolgálat ma a Titusszal való találkozás volt. Összeállítottam hozzá az anyagot: a missio canonica iránti kérelmet, a működési engedély iránti kérelmet. Hivatalosan is engedélyezett evangelizációt kell folytatnunk. Úgy volt, hogy reggel találkozunk Titusszal, de végül délután sikerült. Aztán még a módosításokat megcsináltam, amiket kért és elkezdtem összeállítani a csomagot.

Danival egyeztettünk az Új Élet kurzus jeleneteiről. Carlos-szal is egyeztettem az Új Életről. Aztán beütött a krach: Carlos írja, hogy Sofia nem tud eljönni a kurzusra a szinódus és Don Pigi miatt. Úgyhogy gyorsan válságstábot tartottunk és arra kértük, hogy akkor hozzon valaki mást. Mára ígért választ.

Testvérek

A keddről inkább azt mondom el, kivel beszéltem szervezési ügyekben: Angéla, Enikő, Judit, Laci, Tündi, Istvány atya, Kati. Szóval ez a nap félig a szervezésről szólt. A kérügma konferenciáról, Új Élet kurzusról, dinamikákról, tolmácsolásról, Apolló fordításról, BandÁsz napokról stb. ... És emellett jelentkezéseket intéztem valamint tördeltem a szórólapot. Szerintem készen van, már csak egy-két mondatról kell eldöntenünk, hogyan lesz benne.

Triptichon október 9-én

  • Jóbel

Békesség

Hétfő: Jézus boldognak mondja a békességteremtőket. Akkor boldog vagyok! Konferencia ügyben - remélem - sikerült békességet teremteni. Angéla a hétvégén nem ért rá, mert tanácskozott az OT-vel, így reggel sikerült beszélgetnünk nyugodtan, úgy hogy nem siettetett senki. Aztán egy hosszú levélben összefoglaltam a Sz. András tanácsnak, hogyan is állunk.

Aztán jöttek a manuális feladatok: hírlevet archiváltam, a tegnap este észre nem vett hibákat javítottam a triptichonon. Összegyűjtöttem Titusznak a konferenciára az anyagokat. Kati hibát vett észre az imában, azt javítottam. Sikerült Kató Csabát utolérnem missio canonica ügyben; most már tudom, hogyan kell kérvényezni. Remélem a mi esetünkre is érvényes lesz. Néhány jelentkezést intéztem. Aztán Kunszabó Zoli szinódusi bejelentkezését olvastam és osztottam meg a Bandistákon. Írtam gyorsan egy levelet Pepének erről, el is olvasta, gyorsan válaszolt, ritka az ilyen, Európában van :).

  • Jóbel

Húzós napok és bátorság

A csütörtököm egy nagy menetelés volt: a fő mozgatórugó az volt, hogy a BandÁsz napokat meg lehessen hirdetni. Reggel Kati kérésére még néhány módosítást végeztem rajta, elkészítettem az álló bannert és a szokásos fekvő ajánlót. Zsoltival váltottam szód a KISI KIDS-ről. Ágóval beszélgettünk hosszasan több ügyben is. Feltettem a Bandistákra a tanács jegyzőkönyvét, archiváltam a régivel együtt és írtam egy rövid beszámolót a tanácsról a Bandistákra. Kati leokézta az anyagot, úgyhogy raktam fel a Bandistákra a BandÁsz napi meghívót: Gyertek!. Aztán Szonja és Bence esküvői meghívóját, amit az iskolának szánt. Andristól megtudtam, hogy kb. novemberre lesz kész az új Timóteus vázlat fordítás. Adminisztráltam: Zalaegerszegi Emmausz és János kurzus ügyében. A János kurzus még nem fix, több hétvégés változatban lesz. A püspökszentlászlói kurzust munkanapra tervezték (dec. 1.), úgyhogy azt egyelőre nem engedélyeztem, valószínű máskor lesz.

Kreativitás

Szerda: a napot a fordításokkal folytattam. Az Új Élethez ugyanis Carlos kért még egy dinamika és több színdarab előkészítését is. A dinamika olaszul volt, azt Judit vállalkozott, hogy lefordítja, a színdarabokat pedig Ildikó vállalta. A szükséges dalokat is tisztáztuk Ildivel: van egy pannonhalmi saját, és amit Pepe kért elkészítjük magyarul, mert nagyon szép. Elkértem Carlossztól az olasz vázlatot a tolmácsok számára. Aztán Zsolttal és Zolival is beszéltünk a konferencia körül kialakult helyzetről. Arnold kérte, hogy nekik is legyen ilyen szórólapjuk magyarul, majd elkészítem.

  • Jóbel

Hosszú nap

A mai nap nem volt túl bonyolult. Ebédidőben az Új Élet vázlatban 67%-on álltam. Vacsorára készen voltam minden szegmenssel, utána már csak Word-ben pepecseltem vele, hogy a címlap, a kolofon, a szerkesztői és fordítói lábjegyzetek, az elválasztás, a laptörések, láblécek, idézőjelek mind-mind rendben legyenek. Szóval, elkészültem. Fenn van a szerveren, a Bandistákon is és Jonathannak is visszaküldtem.

Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sok fordítani való volt benne, de ez inkább most jobb nekem. Jobbára csak új tördelés és új képek jelentek meg a vázlatban. Az se lett volna nagy baj, ha régi vázlatból dolgozunk az olaszokkal. De jó volt ezen túlesni most.

Új Élet címoldal és kolofon

  • Jóbel

Band-ifi

A hétvégén Bandifi zászlóbontón voltam. Sidó Éva, Zubay Timi és Dani vezették a hétvégét. Mi szombat reggel 5-kor indultunk, 9kor kezdődött a program. Nagyon örültem, hogy igenis voltak érdeklődők a Bandifi iránt. Lesz fiatal szekció a magyarországi Szent Andrásban! Tinédzserek lelki világáról, fejelődéséről, evangelizációról és a Bandifi konkrétumairól volt szó. Nagyon jó tanúságtételeket hallottam tinédzserkori megtérésekről, jó volt a saját fiatalkorom végiggondoltatása, és nagyon jó volt a találkozás. Vasárnap ebéddel ért véget, összepakoltunk, bandáztunk még egyet takarítás után, aztán hazautaztunk Csongrád érintésével.

Szombat este még dolgoztunk Katival, szortíroztunk az irodában, az iroda megkapta a régi színes nyomtatónkat, azt beüzemeltem Katinak. Biztonsági mentést készítettem az iroda adatszerveréről.

  • Jóbel

Oldalak