Jóbel blogja

IV. BandÁsz napok

Kedves Fenntartók és Barátok! Az elmúlt egy hét húzós volt, nem írtam nektek semmit a szolgálatomról. Ennek oka van, minden energiát a Band-Ász napok előkészítésébe kellett fektetni. 3 műhely előkészítésében vettem részt: az Énefüzet, a számítógépes rajz és az analógiák műhelyben. A munkatársi találkozó jól sikerült, mintegy 90-en vettünk rajta részt, ennek egyharmada gyerek volt. Lesznek képek is hamarosan róla, most egyelőre a rajz műhelyből mutatok valami :).

  • Jóbel

Barlangba bújva

A sok ki apró feladat után nekiálltam néhány nagyobb lélegzetvételű szolgálatnak. Elbújtam a barlangban és dolgoztam. Félretettem a napi feladatokat, hogy haladjak azokkal, amire egyszerre nagyobb figyelmet kell fordítani.

Van új fordítani való: az interaktív vázlat és a vázlat sablon. A könnyű részen átestem, de a nehezebbre felkértem Andrist.

A webszerver biztonsági mentésével foglalkoztam. Végül arra jutottam, hogy minél előbb szolgáltatót kellene váltanunk, ha már úgyis megszűnik a jelenlegi szolgáltatás ez évvel.

A RedHen CRM modult frissítettem az új kiadásra. Ezt elég óvatosan teszem, tesztelés, biztonsági mentés mellett. Jó lett, élesben is megcsináltam. Továbbá teszteltem a készülő új modulunkat, ami a regisztrációt fogja végezni, dokumentációt írtam hozzá.

  • Jóbel

Pályázatot adtunk le

Jó hogy volt egy kis pihenési tartalékom, mert hétfőn este szólt Kati, hogy másnap nyomtatva le kell adnunk a pályázati anyagot. Szóval az hétfőről keddre virradó éjszaka készült, fél ötkor feküdtem le. De kész van, a tartalmat Kati írta és csak pofát adtam neki. A címoldala így néz ki:

Nektek írom ezt a blogot, a Fenntartói Klub tagjainak: Ha Jézus is úgy gondolja, akkor helyrebillenhet az idei költségvetés erősen mínuszos volta. Történjék minden Isten tetszése szerint!

Szóval hétfőn: először is kurzust szerveztem, András időpontját, a hódmezővásárhelyi Fülöp teamjét, elkészítettem az 1%-os letölthető tájékoztatót, valamint a debreceni Fülöp kurzusnak készítettem plakátot és reklámcsíkot, aztán meg este nekiálltam a pályázatnak.

  • Jóbel

5 nap irodai munka + 2 nap pihenés!

Élvezetes és ritka kis hetem volt az előző: a hétvégén ugyanis pihentem.

A hét elejét az előző hétvége adminisztrálásával kezdtem: Feltettem a legújabb kurzus galériáját a weboldalra és közben beállítottam visszamenőleg is, hogy a képek külön mappában legyenek galáriánként. A hangfelvételeket is megosztottam róla a Lelkes Team kérése szerint. A beszámolót is elkészítettem a munkatársaknak.

Adminisztráltam munkatársakat és vendégelőadókat. Most már ügyelek arra, hogy mindenki csak legálisan tanítson az iskolában.

Összejött a felvidéki vágsellyei misszió csapata is: Lackó és Kristóf fog menni Sanyiékhoz.

Elkészítettem az 1%-os felhívást. Az is sokat javítana az idei egyenlegen.

Pannonhalma + Lelkes

Az elmúlt napokban két dologgal foglalkoztam: Befejeztük a pannonhalmai Band-Ász napok programját, összeállítottam a meghívót és kiküldtem a munkatársaknak, vendégelőadóknak, érdeklődőknek és a fenntartóknak.

Aztán pedig a hétvégi Új élet kurzusra készültünk, melyet a Lelkes Tréning résztvevőinek tartottunk. Ezzel indult el a Karizmatikus Megújulás Ifjúsági Szolgálata és a Bandifi közös egy éves tréninge fiatalok és fiatal felnőttek számára. A kurzus Budapesten volt az irodában és nagyon jó volt. A közös teammel is nagyon elégedett voltam. Megtiszteltetés volt részt venni ebben: 15 év után újra van ilyen Magyarországon! Történjék minden Isten akarata szerint! Majd hamarosan lesznek képek is róla :)

  • Jóbel

Kurzus után így néz ki egy irodai napom

A hétvégén újra kurzus, nem is rutinfeladat, úgyhogy a pihenőnapot most ki kell hagynom. Nekiálltam a teendőknek. A hétvégi Emmausz képeket jelentettem meg a honlapon, archiváltam. A Mara és Zsolti által beszkennelt Pepe és Dexter Emmausz kurzusának gépelt verzióját rendeztem össze használható formába. Hangfelvételt rendeztem el.

Aztán jöttek a várakozó feladatok: Elkezdtem szervezni a hódmezővásárhelyi Fülöp kurzust és a mélykúti Emmausz kurzust, ezek most már fixek. A felvidéki iskolaközösség elköteleződési lapjait kaptam meg a hétvégén, úgyhogy őket adminisztráltam Ivett kérése szerint. Válaszoltam a várakozó levelekre, ügyekre. Beszámolókat kértem a kurzusigazgatóktól. A vágkirályfai meghívást szerveztem, most Lackónál van a labda. Az András műhely időpontját szerveztem. Elkészítettem a januári szolgálati beszámolót, terveztem, hogy mi fér bele a februárba a kurzusok mellett.

Este Hanna osztályával énekeltem a suliban, aztán próbáltam már pihenni.

Eljött

Szerda: Délután elkezdtem készülni az Emmausz kurzusra. Elkészítettem a megbeszélt analógia forgatókönyvét. Zenei szolgálatra készültem, mivel nincs már olyan gyakorlatom, hogy mindent rögtönözzek. Tanításokra készültem és sok kis apró feladat akadt még. Korán fekvés.

  • Jóbel

Jöjj, Szentlélek

El vagyok fáradva és csak most indulnak a kurzusok...

November-december-január: mind háttérszolgálattal telt. Így is szokott lenni decemberben, januárban, de most Blanka születésével még hosszabb volt. Elfáradtam. De nincs pihenésre idő, kezdődnek a kurzusok! Emmausz kurzusra készülünk Szegeden, a következő hétvégén pedig Új életre Budapesten. Ez most a lényeg. És közben szervezem az új kurzusokat és eseményeket: Hódmezővásárhelyen Fülöpöt lesz, Vágselyén egy lelki nap, a tavaszi tanács időpontját fixáltam egy felmérés után, az András műhely időpontja még folyamatban van.

Hétfőn-kedden még megcsináltam egy utolsó fejlesztést, a munkatársi adatlapok archiválását és a zalaegerszegi teamet fel is töltöttem az adatbázisba. Újra korrekten bánok majd az elköteleződésekkel (ki a tag, ki nem tag), amire nem volt alapom az elmúlt 2 évben.

Jöjj Szentlélek! Üdíts fel!

  • Jóbel

Pályázatra készülünk

Katival egy pályázatra készülünk, számolunk, lehetőségeket és szükségeket vizsgálunk. Igyekszünk mi is.

Az előző pályázatok kapcsán létrehoztam a két oldalunkon egy felsorolást a támogatókról.

Most hogy túlestem a Bandistákon az alapítványi honlapon végeztem el néhány gyors fejlesztést. Kb. ez is olyan állapotban van, mint a Bandisták volt. De egyelőre csak a legszükségesebbeket.

A Bandistákra feltettem két új doksit: a Fenntartói Klub szórólap és a Kérügma kártya. Az előtörténetük felkutatása szép kis feladat volt, nem fél óra. Aztán két rövidhírt készítettem a jelentkezési lapokról és az ajándékcsomagról, amit 2014-ben minden kurzus minden résztvevője kap a kurzuson. Pepe értesített, hogy márciusban is tart Európában kurzust, Brüsszelben, ezt jártam körül. Majd egy rövid kis buzdítást írtam a munkatársaknak, összeállítottam a hírlevelet, elkészítettem és kiküldtem.

  • Jóbel

Elindult az új Bandisták

Most kb. madarat lehet velem fogatni. :) Felszabadultam egy nagy teher alól: elkészült az új Bandisták! A Bandisták a magyarországi iroda támogató oldala a munkatársak számára.

Nagy teher volt, mert szinte két évet volt elhanyagolva. Csak ott állt, amióta Drupal 7-re frissítettünk, a képességei, architektúrája nem fejlődött. De szépen sorba beért minden. Első lépés az volt, hogy elkészült a munkatársi adatbázis szerkezete a nyárra, őszre benn is volt a tartalom. Ezzel össze tudom most már kötni a hozzáférést. November végén kezdtem el a dokumentumok áttöltését és újra elrendezését, ez karácsonyra megvolt. Most pedig egy hétig importáltam a régi Bandisták tartalmat, volt amit automatikusan, volt amit újraalkotva.

Szóval azóta, hogy importáltam a hír tartalmakat még ezeket csináltam rajt az elmúlt néhány napon (csak nagy vonalakban):

  • Jóbel

Oldalak