Jóbel blogja

Nyomdába leadva

Kezdek beleunni a nyomdai anyagok készítésébe, és a nem alvásba. Ez az utolsó menet már erőmön felül volt. Az is igaz, hogy az adatok összevadászása több erőt merített le, mint a szórólap elkészítése. A lényeg, hogy elkészült a 2014-es kurzusokból egy válogatás, amit benn lesz a karácsonyi postába. Így néz ki.

Nyomdába leadva mind az öt anyag. Most az e-press-é volt a legjobb. Most archiválok és alszom egyet. Köszönöm neked Jézus, hogy te hűséges vagy. Veled sikerülnek a dolgok.

  • Jóbel

A csapat

A 2014-es programokat nyüstölöm. Telefon, telefon, egyeztetés... Kb. összeállt ma délelőtt, hogy mi az, amit már tudható a 2014-es kurzusokról. Összeállítottam a szöveget. A szórólap nem lesz olyan profi, mint pl. Anikó idejében a 2009-es. Az ő türelme, szervezőkészsége tolhatatlan számomra. És rajzoltam a nyitó oldalra egy rajzot, amit Ferenc pápa levele ihletett. Na, teszteljük: Ki ismeri fel az összes arcot?

Köszönöm Jézus a türelmet és az ihletet! Remélem, olyan lett, amilyenre te is gondoltál.

  • Jóbel

2013-as kurzusstatisztika

Pénteken elkezdtem a következő karácsonyi anyag összeállítását, a 2014-es ismert programokét. Jó sok telefont bonyolítottam le, de koránt sem értem a végére. Messze van még a szórólap elkészülte... Találkoztam Marával, hogy megbeszéljük a dolgainkat, hogy előkészüljünk az üllési karácsonyi programra, az Új élet kurzussal kapcsolatos feladatokra. Danival egyeztettünk a pécsi és a vajdasági tervekről. Az olaszországi kurzussal kapcsolatban futottam még egy kört... egyszóval szervezési napom volt.

Szombaton először is elkészítettem Dexternek az év végi statisztikát. Határidő volt. Aki érdekel: ide is csatolom a magyar statisztikát: 727 kurzus és képzés volt eddig a pontosan 18 év alatt. A kurzusok száma csökkent az elmúlt évben, elsősorban a Fülöpé :(. Hogy miért, arra van ötletem...

  • Jóbel

Lengyelországi Evangelizációs Iskola

Kedden Budapesten jártam. Ott volt a teljes titkársági csapat: Kati, Éva, Zsolti, Titusz és én is. Nagyon hatékonyak voltunk. Jó Titusszal együtt dolgozni: ha elő vannak készítve a dolgok, gyorsan tud dönteni :-). Szóval a keddi nap utazással és megbeszélésekkel telt. Jó volt látni Kunszabót, Angélát, a többieket az irodában, akikkel már rég találkoztam. Még Ámosz testvérrel is találkoztam.

Szerdán itthon befejeztem a nyomdai anyagokat, amiket kedden megbeszéltünk. Az üdvözlő lap nehezen akart összeállni, mert teljesen új megjelenési koncepciót kellett hozzá alkotni és nehezen akart megszületni az ötlet. De végül összeállt.

Katié a postázás összeállítása: én is bányásztam adatokat a munkatársakról (251) és az adatbázisban szereplő résztvevőkről (1465), akinek van postacímük (kb. 800).

Felkerült a weboldalra még a Koorinélius kurzus meghívója, remélem tetszeni fog az grafikus ajánlója. A Timóteus kurzus anyagait feltettem a Bandistákra, hogy ezzel is haladjak.

Kreatív nap

Határidőm van, kedden titkársági megbeszélés van Budapesten Titusszal. Úgyhogy ma ügyesnek kellett lenni.

Reggel nekiestem a Drupal problémának. Beszéltem a fejlesztővel, akivel a pénteki konferencián összeismerkedtem. Kb. megértette mi is a probléma. Elkészítettem neki írásban a dokumentációt (röpke négy gépelt oldal), aztán összeállítottam neki egy Drupal rendszert, amiben csak 3 RedHen-névjegy és 3 kurzus van, amire lehet jelentkezni. Összecsomagoltam, és elküldtem. Ezzel el is ment a délelőtt.

Közben Balázs meghozta a hétvégi Fülöp kurzus anyagait. Felhoztuk. Era rendbe rakta, aztán kiraktam a folyosói raktárba.

A délután először befejeztem a fenntartói szórólapot (Katitól kaptam instrukciókat a képekre). Kinyomtattam egy próbanyomatot, javítottam a színeken. Ilyen lett:

Fenntartói Klub szórólap

  • Jóbel

Fülöp kurzus Szegeden nélkülem

Büszke vagyok a testvéreimre, akik nélkülem megtartották e hétvégén a Fülöp kurzust Szegeden. (Ezen kívül Oboék is tartottak egyet és felvidéki csapat is.) Én most a háttérima csapat része voltam. Pénteken két dologra jutottam: egyrészt megrajzoltam a Fenntartói Klub emblémáját, szükségünk van rá egy szórólaphoz. Volt három ötlet csütörtökön, azt gyorsan megrajzoltam.

Fenntartók 1

Fenntartók 2

Fenntartók 3

A lányokkal kiértékeltük, majd pénteken összeraktam. Ilyen lett. Jó, mit gondoltok?

Blanka két hetes

Blanka most már két hetes. Lassan kezd beállni az új családi rend itthon. Némileg több feladatom van, mint eddig :). Most már az éjszakai műszakból is kiveszem a részem. Már nem úgy szolgálok itthon, mint azelőtt: a három gyerek határozottan több, mint a kettő.

Persze, azért nem tétlenkedem. A Bandisták dokumentum funkciójával bíbelődtem. Elsőre se volt rossz, de maradt benne még hiba, javítani kellett. Elkészült a többszörös dokumentumok nézete (pl. Jézus kurzus munkafüzet), az áttekintés, a dokumentáció, normális változáskövetési nézet... Tényleg sok kis apróság, ami időigényes nekem. Egy profi biztos összerakta volna ezt egy nap alatt, de én örülök, hogy egyáltalán sikerült. Meg persze töltögettem fel a dokumentumokat. Rájöttem, mennyi sok anyag nincs is feltöltve. Szóval nem automatikusan csinálom, hanem megnézegetek mindent, hogy mi friss van.

Közben volt egy Drupal-es kritikus biztonsági frissítés is. Szépen megcsináltam mind a 10 oldalra.

  • Jóbel

Négy nőt szeretek :)

Azon viccelődtem magamban, hogy milyen jó dolgom van: négy nőt szerethetek egyszerre, és szinte mindegyikkel egy ágyban alszom :). Egy ágyban alszom Erával, a feleségemmel, akinek a kezében ott van a Blanka. Ha éjjel Dóra felsír, én megyek át melléfeküdni egy kicsit, hogy megnyugodjon. Hannával már ritkán szoktunk egy ágyban lenni, ő magasan lakik :), de néha ő is betéved hozzánk este. Na, ennyi a viccelődés.

  • Jóbel

Megszületett Blanka

Megszületett Blanka lányunk keddre virradó éjszaka (2013.11.12, 3030 g, 50 cm)! Gyors szülés volt, az utolsó pillanatban érkeztünk be a kórházba. Erika jól viselte a szülést és a kórházban reggelre már erőre is kapott. Pénteken jöttek ki, addig idehaza voltam a lányokkal. Szuper jó volt teljes apának lenni. Dóra most már megszokta az új helyzetet, Hani örül. Szüleim, majd anyósom jött segíteni. Az elmúlt hét tehát itthon telt sok-sok örömmel, hálaadással, gyönyörködéssel.

  • Jóbel

Oldalak