Még nem szültünk
Még nem szültünk. Minden készen van, várjuk a napot és az órát.
Addig is itthon vagyok és csinálom, amit a gép előtt lehet:
- Tovább Még nem szültünk tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Még nem szültünk. Minden készen van, várjuk a napot és az órát.
Addig is itthon vagyok és csinálom, amit a gép előtt lehet:
Elfáradtam az októberbe, úgyhogy a novembert fordítással kezdtem. Aki használta már az új résztvevői adatbázist, az láthatta, hogy félig magyar, féli angol a felület. Na ezennel ez megszűnik és magyarul fog beszélni. Ezeket a modulokat fordítottam:
Nem számoltam közben, de kb. olyan 4-500 kifejezés fordításából állt. Most még várnom kell az elfogadásukra, de az első adag már le is jött a weboldal frissítésében. Nagy munka volt, ettől mindig fáztam, de most erőt vettem magamon, nekiálltam és ment mint a karikacsapás, csak türelem kellett hozzá, hogy elfogyjon :).
Ezen kívül hétfőn az üllési Palánta misszió záró alkalma volt. Innentől most már a maga lábán kell álljon a közösség :). Dicsőség Istennek értük! Kedden Dollinál voltam egy gyerekmisén Mórahalmon. Aztán pedig családi pihenő volt, az asszonyka elfáradt.
A szerdám és a csütörtököm itthon telt a gép előtt jobbára. Sok apró dologgal foglalkoztam: A kurzusbejelentőt újította meg, hogy minden kurzus rajta legyen (Jocó nem tudta beírni a Kornéliusz), feltettem, elküldtem. Felkerestem Angélát a csobánkai Fülöp miatt, beszámolt a kurzusról 24 résztvevő volt, a team elfáradt :). Attila is beszámolt a zalaegerszegi Ábrahám napról. Olyan büszke vagyok rájuk, hogy megtartották egyedül az alapján, amit Lacitól és tőlem láttak. Attilát mutatták be új vezetőnek, úgyhogy neki írtam egy kinevezést, miután Zsoltival beszéltünk erről. Bekrepált az egerem, gyorsan elfutottam, vettem egy filléres modellt. Megérkezett Orsitól a kurzusbejelentő: Marával összetartva lesz egy Fülöp. Készítettem neki meghívót és ajánlót is. A helyszín még nem fix, úgyhogy később kerül ki. Lackót felkerestem, hogy lesz-e a kecskeméti Fülöp/Új élet kurzus, amiről szó volt, de nem lesz. Biztonsági mentést készítettem az irodai szerverről.
A Band-Ász napok körül forogtak ezek a napok. Készültem rá, Era is akart jönni rá. De sajnos a jelentkezések nem úgy alakultak, ahogy jó lett volna: kb. a fele jelentkezett annak, amit vártunk. Így lemondtuk. Nem jó kimondani, hogy valami fontos nem sikerült, de most meg kellett tenni. Hibáztunk mi is, de jövőre megpróbáljuk más időpontban megszervezni. Fontos a munkatársi találkozó, fontos, mert erősíti az összetartozást és együtt sikerülnek a dolgok.
Együtt sikerülnek a dolgok, erről írtam Carlosnak és Pepének is.
Felvidéken lesz újra Fülöp kurzus, ennek nagyon örültem. Meg annak is, hogy milyen ügyesen bemutatták a helyi egyháznak a Szent Andrást a testvérek. Gyorsan fel is vittem az iskolájukat és a munkatársaikat az adatbázisba.
Katival elkezdtük tervezni a 4 szóróanyagot, amit novemberben kell megvalósítani.
Továbbra is az adatbázist fejlesztem elsősorban. Frici segítségével sikerült befejezni a „Kapcsolódás társ adatbázishoz” funkciót. A legnehezebb feladat végül egy ártatlan súgószöveg megjelenítése volt. A lényeg, hogy sikerült. A résztvevők/munkatársak össze tudják majd kapcsolni a több adatbázisban is szereplő adataikat. Arnold a tesztalany, ahol lehet látni a funkció erdményét. A dokumentációt is befejeztem hozzá, amikor teljesen készen lett.
Pénteken a NAIH2 projektnek estem neki, vagyis a képek publikálásának a weboldalon. A jogi dolgok már körbe voltak járva, tehát csak elkészítettem egy ODT sablont (öröm: sikerült kitalálni olyan formátumra, amit gyorsan ki lehet tölteni), egy PDF formanyomtatványt, ha nincs a kurzuson nyomtató, leírást a változásokra és ment is fel a Bandistákra. Magyarul: Jöhetnek a képek most már a kurzusokról!
Katit felraktam a buszra itt Szegeden, elment Medjugorjéba :).
Elkezdtem az itthoni műszakot. Irodai munka irodai munka hátán. A kurzusokon való szolgálatot decemberig meghagyom a többieknek. Legalább jobban imádkozom értük. :)
Szóval mi történt itt hétfő óta? Várt rám egy halom levél. Először a sürgősekre válaszoltam, intéztem, amit kértek, utána pedig visszamenőleg is minden „későbbre halasztva” megjelölt levelet átnéztem. Egy kb. egy napi munka volt :). Dec. 7-re kért Dexter éves beszámolót.
Hétfőn este voltam Üllésen újra Csabival és Mártival, gyorsan írtam egy tanításvázlatot és egy összefoglaló táblázatot a kérügmáról. Ha esetleg kell valakinek, mellékelve.
A hét második felében szülőföldemen evangelizáltam az ottani egyházmegyei evangelizációs csapat részeként. Lacival utaztam, Ildikó volt a főnök, Mari volt vele, Zsolti nem jött Heni miatt, Zoli érkezett egy nappal később, Veronika pénteken. A helyiek közül Vince testvért még gyermekkoromból ismertem, János atyára is emlékeztem a coenaculumokról. Szóval, otthon éreztem magam. Igehirdetés tartottam templomban, tanúságtételt, iskolákban alsósoknak és felsősöknek, plébánián elsőáldozásra készülődőknek, és persze mindig Laci mellett vokáloztam (pedig nem vagyok sem lány, sem szép :), és a szombat délutáni TŰZ evangelizációt és misét koordináltam. Aztán a jezsuita templom zarándokai hazahoztak szombat este. Mari egyszer interjút készített a helyi Mária Rádiónak velem, a végén rájöttem, hogy ez élő adás volt :). Szóval egy csomó jó evangelizációs élmény ért és külön élmény Erzsi kosztján élni néhány napot :).
Hétfőn és kedden itthon voltam, irodai feladatokkal bíbelődtem:
Pénteken, Szent Ferenc napján, Évához és Lacihoz jöttek fiatalok a Szent Angélából, de mivel Laci nem volt, ezért Kati és én ugrottunk be helyette. Jó kis program volt, Éva ügyes volt. Nem volt időnk rá, de nem hagyunk egy barátot pácban.
Így gyakorlatilag délután kezdtük az Ábrahám anyagait összepakolni: kellékek, terem, fénymásolni valók, mappák, vacsora bevásárlás, készülés... Szombat lett bőven, mire végeztünk Katival a felkészüléssel. És reggel, mire felkeltem az első csapat már ott is volt az irodában. Milyen ügyesek :). 22-en voltunk ezen az iskolabemutató napon. A résztvevők kétharmada új volt, nagyon új, így nem is lépett be senki az iskolába, de időben megismerték, hogy mi is az. Ez jó. Volt néhány régi tag, akiknek nagyon örültem. Szombat este még összepakoltunk, feltakarítottunk, WC-t mostunk, felmostunk, aztán kirohantam a vonathoz. Éjfélre hazaértem.
A vasárnap a családdal telt. Egy tanításvázlatot állítottam csak össze hétfőre.
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Új élet Krisztusban kurzusKishegyes,2026. június 5-7.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusDebrecen, 2026. június 5-7. és július 3-5.
Új élet Krisztusban kurzusMátraszentimre, 2026. június 26-28.
Új élet Krisztusban kurzusBercel, 2026. július 17-19.
János+ Vele lenni kurzusVál, 2026. júl. 27. - aug. 2.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ezekiel képzés (munkatársaknak)Budapest, 2026. október 10-11.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknak2026. okt. 19-21. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Álomlátó József kurzusSzeged, 2026. nov. 13-15.
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
Friss hozzászólások