Egyszerű munkás nap
- Tovább Egyszerű munkás nap tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Amit ma elvégeztem:
Azt reméltem, hogy több mindennel is végzek ma. De ennyi sikerült. Adj erőt Jézus!
A mögöttem lévő négy nap pörgés volt. Szerdán megtartottuk a Pál kurzus kezdő teamjét, és ezzel egy időben nekiláttam a kurzus eddig összegyűlt anyagainak összerendezéséhez. Szóval elkedztem leírni a Pál kurzus adaptált vázlatát. Ma megtartottuk a második felkészülő teamet, de lassítanom kellett a tempóval, mert már nagyon álmos voltam. Próbálok egyensúlyt tartani.
Köszönöm Jézus, hogy nevelsz és köszönöm, amit elvégeztünk/elvégeztem!
Ma kész szenvedés volt. Jól indult a napom, de aztán jött egy kis szoftverfrissítés, és valami elállítódott a gépen (Akit érdekelnek a technikai részletek: a bumblebee felel azért, hogy a két videó kártya működjék a gépen. No, valamit elszúrtak. Az egyiken sem indult el a 3D gyorsító: se az Intelen, se az Nvidián. Leszedtem, feltettem, próbáltam így-úgy,utánaolvastam. Mert ugyanis nem indult el az Unity. Végül most megy az Unity, de a bumblebee-t leszedtem. Majd egyszer megcsinálom.) De ezzel elment a napom energiája.
Aztán munkaszervezés jött, beszámolók, értékelések.
Fordító híján kisilabizáltam az olasz és a spanyol levelekből, hogy mi is lesz október 15-16-m Rómában. Jéé, egész jókat fedeztem fel: Pepe bemutatta Rino Fisichellanak, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa vezetőjének az iskolát. Juppi! Este pedig Évával beszéltem hosszabban.
Ma belehúztam.
Hú, egy kicsit pihentem…
Először is egy jót aludtam. Szerdán a családdal voltam, bevásároltunk, vettem Erának egy új felsőt, meséltünk, képeket néztünk. Hani is nagyon hiányzott. Tegnap és ma sem dolgoztam igazán, csak a két régi gépet raktam rendbe, az Acert-t amin még Anita kezdett dolgozni 2006-ban és Kati volt Dell-jét. Learchiválni az adatok, feltenni rá a Linuxot, beállítani, az egyik gépen rendbe hozni a WinXP-t. A csoda gondolta volna, hogy ilyen nehezen megy fel rá a LinuxMint, de végül is fenn van és a sebesség is tűrhető. Ennyi volt a „nagy munka”. Az informatikai cuccok többsége most ezzel letudva.
Ma utazós napom volt.
Reggel felkeltem az irodában, összecsomagoltam, a garázsból előhalásztam az autót, elmentem Katiért, majd 9-re már le is értünk Sajkodra Tituszhoz. Titusz igazi házigazda volt: reggelit kaptunk, hűvösben ültünk le, az édesanyja nagyon finom ebédet adott, még fürdöttünk is egyet a Balatonba. A mellékes lényeg: átbeszéltük a Szent András 2011-es projektet. Ő a főnököm, felelősöm, van valaki felettem – ez megnyugtató, van aki vigyáz rám. Sok dolgot jóváhagyott, néhány dolgot kiegészítettünk. Egy jó nap volt így hármasban Katival és Titusszal. Anikó sajnos tegnap megbetegedett, így nem volt velünk.
Este utazás Budapestre, irodában gyors pakolás és indulás Szegedre. Végre itthon. Köszönöm Jézus!
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Új élet Krisztusban kurzusKishegyes,2026. június 5-7.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusDebrecen, 2026. június 5-7. és július 3-5.
Új élet Krisztusban kurzusMátraszentimre, 2026. június 26-28.
Új élet Krisztusban kurzusBercel, 2026. július 17-19.
János+ Vele lenni kurzusVál, 2026. júl. 27. - aug. 2.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ezekiel képzés (munkatársaknak)Budapest, 2026. október 10-11.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknak2026. okt. 19-21. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Álomlátó József kurzusSzeged, 2026. nov. 13-15.
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
Friss hozzászólások