meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

Apolló kurzus Budapesten

Frissítés: 

Még van néhány hely az Apolló 2023 járaton!

Jelentkezési határidő meghosszabbítva június 21-ig.

A kurzus helyszíne megváltozott! Új helyszín: Törökbálint! (2023. 06. 13.)

Indul az Apolló kurzus 2023-as járata!
Foglalj rá helyet! Járatszám: VBT2023 „Hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek, ha nem hallottak róla? Hogyan halljanak, ha nem hirdetik nekik? Hogyan hirdessék, ha nem küldettek?” • Róm 10,14-15

Gyere, legyél te is idegenvezető a Biblia városában: Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja, hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló (ApCsel 18,24–28).

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Élményekkel teli repülős kaland lesz ez! A kurzus szakmai hátterét a VBT biztosítja.

A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanulunk meg „prédikálni”.

A kurzus témáiból:

  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszerei
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2023. július 5., szerda 18.00 –

Befejezés: 

2023. július 9., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. június 21., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-35
  • C.Viki

Generációk találkozója

Generációk találkozója: Vedd a tüzet, és add tovább!

Gyertek fiatalok, és vegyétek át a Szentlélek tüzét az előző nemzedéktől!
A kiolthatatlan tüzet azoktól, akik akkor is előre mozdító emberek voltak az egyházban, amikor ez sok veszéllyel járt a kommunista egyházelnyomás évtizedei idején.
A kiáradó tüzet azoktól, akik a 90-es évek robbanásszerű növekedésének tanúi és kulcsemberei voltak a Katolikus Karizmatikus Megújulásban.

Találkozzunk az előttünk járó nemzedékkel: tanúságtételükkel, tapasztalataikkal, és vegyük át tőlük a tüzet!
...hiszen a jövő közösségi élete és evangelizációja rajtunk múlik!

Gyertek, és hívjátok egymást is, hiszen ez egy megismételhetetlen alkalom lesz! Sok szeretettel várjuk e korok élő tanúit is!

Időpont: 2023. március 18. szombat, 9:00-19:00.
Helyszín: Szent II. János Pál Iskolaközpont, Budapest, XI. kerület, Mezőkövesd út 10.
Hozzájárulás: 3000 Ft (terembérlet és büfé költsége)
Ezen a linken regisztrálj: https://forms.gle/nddJVHYVLwpK6o5w5

Bővebben a találkozóról:

DÉLELŐTT: Kiolthatatlan tűz - '89 előtti kereszténység
„Mid van, amit nem kaptál?” • 1Kor 4,7

Amink csak van hitünkben és közösségi életünkben, az előttünk élő nemzedéknek köszönhetjük, aki hűségesen megőrizte és továbbadta számunkra.
Ma szabadok vagyunk közösségi életet élni és az evangéliumot hirdetni, de ez nem volt mindig így:
a kommunista egyházelnyomás évtizedei idején ez tiltott, üldözött, és veszélyes volt!
Mégis voltak, akik a nehéz időkben is előre mozdító emberek voltak. Ők osztják meg tapasztalataikat veletek, fiatalokkal, és átadják az evangélium kiolthatatlan tüzét nektek, a jövő nemzedéknek, hiszen az elkövetkező évtizedek közösségi élete és evangelizációja rajtatok múlik!

Meghívottaink: Tomka Feri atya, Kemenes Gábor atya, Pintér Ilcsi, Marik Erzsi, Köblös Jocó

„Amit hallottál, add tovább!” • 2Tim 2,2

DÉLUTÁN: A tűz kiárad - Robbanásszerű növekedés a 90-es években

Mintha lennének olyan időszakok, amikor a Szentlélek begyújtja a rakétáit. A karizmatikus megújulás elkezdett robbanásszerűen terjedni, az országos találkozóink megtöltötték a Budapest Sportarénát, és csak bámultunk, hogy mi mindenre képes a Szentlélek! A 90-es években és a 2000-es évek elején beköszöntöttek az ébredés napjai, szédületes növekedést tapasztaltunk, és ekkor alakult ki a legtöbb ma is népszerű szolgálat.
Lehetséges-e, hogy ez nem a múlt, hanem a jövő? Vajon mi volt a titka azoknak az éveknek? Megélhetünk-e még egy hasonló növekedést, kegyelmi időt? Lesz kerekasztal beszélgetés, előadás, buzdítás. Megszólalnak: Gorove László, László Viktor, Bartha Angéla, Gyuris Gellért, Nagy Zsolt, Kunszabó Zoltán. A beszélgetést Madocsai Bea moderálja. A délután folyamán vegyes életkorú kiscsoportos beszélgetésben személyesen is találkozhatnak a különböző korosztályok, végül megáldják egymást a különböző generációk.

Részletes program:

9:00-13:00: Kiolthatatlan tűz - '89 előtti kereszténység
• Rövid bevezető a kommunista egyházüldözésről
• Kerekasztal beszélgetés meghívott vendégekkel: élethelyzetek az üldözött egyház idején.
• Szekciók: a vendégekkel egyenként
• A kiolthatatlan tűz átvétele, egymás megáldása

13:00-14:00 ebédszünet (hozott ebéd, vagy közeli büfé, étkezde)

14:00-18:00: A tűz kiárad - Robbanásszerű növekedés a 90-es években
• Rövid bevezető az ébredés és Szentlélekrobbanás idejéről
• Kerekasztal beszélgetés meghívott vendégekkel: nagy létszámú rendezvények, berobbanó közösségek és szolgálatok
• Kiscsoportok: különböző korosztályok személyesen is találkozhatnak
• A kiáradó tűz átvétele, egymás megáldása

18:00-19:00 Generációk szentmiséje

Időpont: 2023. március 18. szombat, 9:00-19:00.
Helyszín: Szent II. János Pál Iskolaközpont, Budapest, XI. kerület, Mezőkövesd út 10.
Hozzájárulás: 3000 Ft (terembérlet és büfé költsége)
Ezen a linken regisztrálj: https://forms.gle/nddJVHYVLwpK6o5w5

Kezdés: 

2023. március 18., szombat 9.00 –

Befejezés: 

2023. március 18., szombat 19.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. március 18., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-7

Új élet Krisztusban kurzus Máriabesnyőn

Akın Akdağ fotója: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ut-termeszet-sotet-epites-7990022/

Zárt körű Új élet Krisztusban kurzus a szaléziak szervezésében szalézi animátorok, munkatársak számára.

A kurzus témája a krisztusi örömhír dióhéjban: mitől vagyunk mi keresztények, azaz Krisztusra hasonlítók?

Ez a kurzus neked szól, ha keresztény vagy, de nem elégszel meg a vasárnapra szorítkozó kereszténységgel; ha meg akarod ismerni Jézus húsvétját is; ha fel szeretnéd fedezni, mi az öröm Istenben; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként; ha még nem vagy (teljesen) Istené; ha Istent inkább könyvekből vagy mások elbeszéléséből ismered, nem a saját tapasztalatodból, és szeretnél Istenhez hazatalálni és egy új életet kezdeni vele!

A lelkigyakorlat előadásokból, imákból, énekekből, gyakorlatokból áll. Nem csak ülni kell és hallgatni.

Gyere el, ha szeretnéd megtapasztalni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited? Mi a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2023. március 3., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. március 5., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. február 26., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-27

Új élet Krisztusban kurzus a SZEGEKIF számára

Karolina Grabowska fotója a Pexelsen: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/unnep-kreativ-romantikus-kek-4397882/

Nagyböjti lelkigyakorlatként zárt körű Új élet Krisztusban kurzust szervez a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság (SZEGEKIF) pedagógusai és technikai dolgozói számára Domaszék-Zöldfáson az egyházmegye lelkigyakorlatos házában.

Szeretettel hívunk a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság tanárainak szerveződő első lelkigyakorlatra. Most először tudunk találkozni egy ilyen nagyböjti lelki hétvégén. A lelkigyakorlatra a Szent András Evangelizációs Iskola szegedi önkéntes csapatát hívtuk meg, akik az „Új élet Krisztusban” kurzust fogják nekünk megtartani. A lelkigyakorlat témája a krisztusi örömhír dióhéjban: mitől vagyunk mi keresztények, azaz Krisztusra hasonlítók?

Ez a kurzus neked szól, ha keresztény vagy, de nem elégszel meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, mi az öröm Istenben; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni!

A lelkigyakorlat előadásokból, imákból, énekekből, gyakorlatokból áll – nem csupán hallgatásból, hanem részvételből – hogy felfedezzük, mit készített nekünk Isten.

Gyere el, ha szeretnéd megtapasztalni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited? Mi a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2023. február 24., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2023. február 26., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. február 16., csütörtök

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-25

Új élet Krisztusban kurzus Gödön

Új élet Krisztusban kurzus, Göd, 2023 (kép: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/eg-viragok-rugo-viragzas-92340/)

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.

Ez a kurzus neked szól,

  • ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
  • ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
  • ha küszködsz a bűneiddel,
  • ha gyengének látod a hitedet,
  • ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
  • ha közösséget keresel.

Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!

Kezdés: 

2023. január 27., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. január 29., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. január 17., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-1

Szilveszteri Új élet Krisztusban kurzus Kisteleken

Frissítés: 

A kurzus elmarad!

Isten jelen van az életedben és szeretne téged megajándékozni. Ez az ajándék egy életre szól. Jelentkezz az Új élet Krisztusban kurzusra és tudd meg mit jelent:
• átélni az Atya szeretetét,
• találkozni Jézus Krisztussal a Megváltóval,
• megtapasztalni a Szentlélek tüzét, és
• a közösségben átélni, hogy Krisztushoz tartozom.
Várunk szeretettel!
Hozd magaddal a testvéreidet, barátaidat, ha van, akkor a közösséged tagjait. Ha már nem tartozol a 15-25 éves korosztályba, hívd meg a hittanosaidat, ministránsaidat.
A kurzus a szokottnál egy nappal hosszabb, amely a kiscsoportos beszélgetéseket, a közös játékot és a szilveszteri ünneplést foglalja majd magában.

„Ne vond kétségbe soha, bármi történjen is. Minden egyes helyzetben végtelenül szeretett vagy.” (Ferenc pápa Christus Vivit 112.)

Kezdés: 

2022. december 29., csütörtök 16.00 –

Befejezés: 

2023. január 1., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. december 22., csütörtök

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-44

Új élet Krisztusban kurzus Budapesten

Új élet Krisztusban kurzus Budapest 2022 https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tenger-hajnal-tajkep-napnyugta-1060489/

Ez a hétvége a Te életedről szól, és arról a szeretetről, amivel Isten szeret Téged. Ha ez még idegenül cseng a füledben, itt az ideje, hogy megtapasztald. Nem beszélünk mellé, nem veszünk el a részletekben, minden lényegeset megtudhatsz arról, akinek az életedet köszönheted.

Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, ki vagy Te Isten szemében. És végre átadhatja neked azt a nagy ajándékot, amit már évezredek óta neked készít, amit a megalkotásod óta neked szán!

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

Milyen ajándékot szánt neked Isten?
Isten valóban gyermekeként szeret?
Miért nem tapasztalod mindig ezt?
Jézus a Te Megváltód?
Miért fontos a hited?
Mi jelent a megtérés?
Miért Úr Jézus?
Ki az a Szentlélek?
Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2022. november 11., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2022. november 13., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. november 1., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-43

Új élet Krisztusban kurzus Pomázon

Frissítés: 

A kurzus betelt! A jelentkezéseket már csak várólistára tudjuk elfogadni! (2022. 10. 25.)
Új élet Krisztusban kurzus Pomáz 2022 https://pixabay.com/photos/gift-new-year-s-eve-congratulation-4669449/

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett.
Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva átélheted előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül, miről is szól ez a kurzus: újrakezdeni Istennel az életed.
Kelj fel, új nap virrad rád!

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:
–Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
–Isten valóban gyermekeként szeret?
–Miért nem tapasztalod mindig ezt?
–Kicsoda Jézus Krisztus?
–Miért fontos a hited?
–Mit jelent a megtérés?
–Miért Úr Jézus?
–Ki az a Szentlélek?
–Miért lényeges az életedben a közösséged és az Egyház?

Kezdés: 

2022. november 18., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2022. november 20., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. november 11., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-42

Pál titka kurzus Szeged-Szőregen

Frissítés: 

2022. október 18.: A kurzus megtelt!

Lysander Yuen fotója az Unsplash-en: https://unsplash.com/photos/LKaN_tqplEw

Ez a kurzus Pál lelkipásztori útját mutatja be, az ő maga által választott képpel, mely leírja hivatását, életét, szolgálatát és még halálát is: egy futó pályája. A kurzus alcíme: „Jézus Krisztus atlétája”, ezért az egész kurzuson sportfelszerelésben veszünk részt.

A kurzusban átöleli Pál apostol életútját:

  • Tarzusz: állampolgárság, műveltség, vallás;
  • Jeruzsálem: az egyházat üldöző farizeus;
  • Damaszkusz: találkozás Jézus Krisztussal;
  • Arab sivatag: felkészülés a szolgálatra;
  • Antióchia: a missziós munka kezdete;
  • Missziós utak;
  • Róma: fogság, életének vége.

A kurzus Pál apostol életén és misszió fejlődése által bemutatja a Szent András Evangelizációs Iskola missziós látását és stratégiáját:

  • Kérügma: Az „én evangéliumom”, egyetlen evangélium;
  • Karizma: A Szentlélek erejével, bátorság és erő az igehirdetéshez;
  • Koinónia: Munkatársi közösség, alkalmas emberek.

Kezdés: 

2022. október 28., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2022. november 1., kedd 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. október 14., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-41

Oldalak