2023-as kurzusok
Nézd meg a folyamatosan frissülő listát a Kurzusajánlóban!
Ennyi életátalakító erejű találkozási lehetőség vár 2023-ban!
Kezdés:
Befejezés:
- Tovább 2023-as kurzusok tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Meghívói és kurzus-kiírások
Nézd meg a folyamatosan frissülő listát a Kurzusajánlóban!
Ennyi életátalakító erejű találkozási lehetőség vár 2023-ban!
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
Isten jelen van az életedben és szeretne téged megajándékozni. Ez az ajándék egy életre szól. Jelentkezz az Új élet Krisztusban kurzusra és tudd meg mit jelent:
• átélni az Atya szeretetét,
• találkozni Jézus Krisztussal a Megváltóval,
• megtapasztalni a Szentlélek tüzét, és
• a közösségben átélni, hogy Krisztushoz tartozom.
Várunk szeretettel!
Hozd magaddal a testvéreidet, barátaidat, ha van, akkor a közösséged tagjait. Ha már nem tartozol a 15-25 éves korosztályba, hívd meg a hittanosaidat, ministránsaidat.
A kurzus a szokottnál egy nappal hosszabb, amely a kiscsoportos beszélgetéseket, a közös játékot és a szilveszteri ünneplést foglalja majd magában.
„Ne vond kétségbe soha, bármi történjen is. Minden egyes helyzetben végtelenül szeretett vagy.” (Ferenc pápa Christus Vivit 112.)
Ez a hétvége a Te életedről szól, és arról a szeretetről, amivel Isten szeret Téged. Ha ez még idegenül cseng a füledben, itt az ideje, hogy megtapasztald. Nem beszélünk mellé, nem veszünk el a részletekben, minden lényegeset megtudhatsz arról, akinek az életedet köszönheted.
Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.
Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, ki vagy Te Isten szemében. És végre átadhatja neked azt a nagy ajándékot, amit már évezredek óta neked készít, amit a megalkotásod óta neked szán!
Gyere el, ha szeretnéd megtudni:
Milyen ajándékot szánt neked Isten?
Isten valóban gyermekeként szeret?
Miért nem tapasztalod mindig ezt?
Jézus a Te Megváltód?
Miért fontos a hited?
Mi jelent a megtérés?
Miért Úr Jézus?
Ki az a Szentlélek?
Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te
életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével
eltervezett.
Ezeken az alkalmakon Istennel együtt
járva átélheted előadásokon, imán, énekeken,
gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon
keresztül, miről is szól ez a kurzus: újrakezdeni
Istennel az életed.
Kelj fel, új nap virrad rád!
Gyere el, ha szeretnéd megtudni:
–Milyen ajándékot szánt Isten a
számodra?
–Isten valóban gyermekeként
szeret?
–Miért nem tapasztalod mindig
ezt?
–Kicsoda Jézus Krisztus?
–Miért fontos a hited?
–Mit jelent a megtérés?
–Miért Úr Jézus?
–Ki az a Szentlélek?
–Miért lényeges az életedben a
közösséged és az Egyház?
2022. október 18.: A kurzus megtelt!
Ez a kurzus Pál lelkipásztori útját mutatja be, az ő maga által választott képpel, mely leírja hivatását, életét, szolgálatát és még halálát is: egy futó pályája. A kurzus alcíme: „Jézus Krisztus atlétája”, ezért az egész kurzuson sportfelszerelésben veszünk részt.
A kurzusban átöleli Pál apostol életútját:
A kurzus Pál apostol életén és misszió fejlődése által bemutatja a Szent András Evangelizációs Iskola missziós látását és stratégiáját:
Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az
örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről,
csak a legfontosabbat. A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból,
énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk
és látunk.
A kurzus témáiból:
Nagy szeretettel hívunk a Boldogok a békességszerzők című lelki tréningünkre, ami a konfliktusmegoldás bibliai megközelítéséről szól:
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.
Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.
Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imánkon, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztalt találkozás élményeken keresztül, mit is készített neked Isten: amit már olyan régóta szeretne neked átadni.
Gyere el, ha szeretnéd megtudni:
A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.
A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.
Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!
A kurzus témái
• Isten megismerése, jelenléte
• A dicsőítés formái
• Szabadság a dicsőítésben
• Dicséret, imádás
• Hallani és megcselekedni Isten hangját
• Elhívásunk a dicsőítés
• A dicsőítés, mint szellemi harc
• A dicsőítő élete, mint áldozat
• A szövetség
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Új élet Krisztusban kurzusDebrecen, 2026. szept. 4-6.
Kornéliusz kurzusSalgótarján, 2026. szept. 11-13.
Új élet Krisztusban kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. szept. 11-13.
Új élet Krisztusban kurzus fiataloknak (ZÁRTKÖRŰ)Budapest, 2026. szept. 18-20.
Új élet Krisztusban kurzusSzombathely, 2026. szept. 25-27.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ezekiel képzés (munkatársaknak)Budapest, 2026. okt. 10-11.
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Álomlátó József kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. nov. 13-15.
Az evangélium 7 fiatalja kurzusDebrecen, 2026. nov. 27-29.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknakTahi, 2027. jan. 18-20. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
Üdvösségtörténet kurzusVál, 2027. júl. 14-18.
Friss hozzászólások