meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

Újra kurzusigazgató képzés!

(CC) https://www.flickr.com/photos/37925259@N00/300813786

A képzésről:
Egy zenekarban mindenki tud a saját hangszerén játszani és mindenki ismeri is a darabot. A szólamok mégis csak a karmester vezényletével válnak zeneművé. Így kurzusainkon is: a sokféle szolgálat összehangolása a kurzusigazgató feladata. Sokan vannak ebben az iskolában gyakorlott, régi jó szolgálók és tehetséges, már nem keveset tapasztalt munkatársak is - de viszonylag kevesen közülük azok, akik mernek kurzust igazgatni is. Isten új távlatokat nyit előttünk, szükség van a szervezésbe beleálló és a kurzusokat jól levezénylő karmesterekre. Gyertek tehát el erre a képzésre mind, akiket csak ez a lépés választ el attól, hogy kurzusigazgatóként is szolgáljátok az evangelizáció Istenét!

Valóban nagy felelősség képviselni az iskola lelkiségét és látásmódját, összefogni és felkészíteni a teamben szolgálókat, kapcsolatot tartani a helyi szervezővel stb. Ezen a képzésen olyanok osztják meg tapasztalataikat, akik már évek óta vezetnek kurzusokat az iskolában. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati példákkal mutatják be, vázolják fel számunkra, hogyan lesz valakiből olyan kurzusigazgató, aki bár a „legnagyobb”, mégis tud a „legkisebb” maradni. Szeretettel várunk erre a hétvégére!

A tartalomból:
  • A kurzusigazgató feladatai
  • A szolgálócsapat összeválogatása és vezetése
  • Felkészülés a kurzusra
  • Kurzusvezetés
  • Értékelések
  • Átlátni a kurzust
  • A többi szolgálat, amit irányít az igazgató
  • Kurzustartás vagy iskolaépítés?
  • Identitás, vízió, módszertan, képzési program

Kezdés: 

2016. április 9., szombat 9.00 –

Befejezés: 

2016. április 10., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. április 1., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-8

Új élet Krisztusban kiképző munkatársaknak Veszprémben

(CC) Kép: https://www.pexels.com/photo/strawberries-fruits-ripening-27966

Az első evangelizáció kurzusa Magyarországon az Új élet Krisztusban kurzus, és még vannak munkatársak, akik nem ismerik ezt az újfajta a kurzust.

Ha te is közéjük tartozol, most itt a lehetőség, hogy egy egynapos kiképzőn lásd meg, ismerd meg ennek a kurzusnak a sajátosságait! Ezen a szombati napon megismerheted a kurzus tanításait, tanítási fogásokat, dinamikákat. A képzés nem az átélés, hanem az elmagyarázás, megértés módszerét követi. Megnézzük, hogy mit változott, mi lett jobb, mint a Fülöp kurzusban. A képzés felkészít arra, hogy Új élet Krisztusban kurzust tartsatok.

Ez a nap munkatársi képzés, csak munkatársak vehetnek rajta részt. Azokat várjuk, akik már tartottak Fülöp kurzust!

Ajánljuk, hogy egész iskolaközösségek vegyetek részt a képzésen, ne csak egyénileg, hanem együtt, és ajánljuk minden munkatársnak, aki nem jutott el a tavalyi kiképzők valamelyikére.

Kezdés: 

2016. február 20., szombat 9.00 –

Befejezés: 

2016. február 20., szombat 17.30 –

Jelentkezési határidő: 

2016. február 13., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-20

Üdvösségtörténet kurzus Ménfőcsanakon

Frissítés: 

2016. III. 8. - A kurzus elegendő jelentkező híján sajnos elmarad.

(CC) NASA's Marshall Space Flight Center: Spiral Galaxies “Ultraluminous X-ray sources” (ULXs); forrás: https://www.flickr.com/photos/nasamarshall/15812564889

Ez a kurzus bemutatja Isten üdvözítő történetét az emberrel, ahogy az a Bibliában le van írva a teremtéstől Jézus második eljöveteléig - hogy felfedezhesd életedben is Isten szeretetének jeleit.

Isten népének története és a saját életem története!

Az Üdvtörténet kurzuson végignézzük Isten népe történetének nagy fejezeteit, de nem csupán azért hogy biblikusan műveltek legyünk, hanem hogy megértsük ezekben Isten üdvözítő tetteinek motívumait és alap­igazságait.
És miközben így szemléljük Ádámot, Ábrahá­mot, Mózest, Sámsont, Dávidot, Ámoszt, a názáreti Jézust, Pált – mintegy észrevétlenül – magunk életét ismerjük föl Isten emberei­nek történetében: múltunkat, jelenlegi hely­zetünket, jövőnket – és legfőképpen Isten üdvözítő szándékát ezekben. És Isten szán­dékát ismerni saját magunkról jó és sok esetben gyógyító.

Neked való ez a kurzus:

ha nem érted az életed nehézségeit,
ha sokat siránkozol keserű élettapasz­talatod felett,
ha nem tudod miért élsz,
ha nincs jövőképed,
ha keresed, hogy „mit vár tőlem az Isten?”,
ha szeretnéd megismerni a Szentírás ívét,
ha megtértél, és szeretnél tovább lépni…

Miből áll? Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és dinamikákból... és néhány meglepetésből.

A kurzus témáiból: Teremtés – Pátriárkák – Rabság, kivonulás, honfoglalás – Bírák – Királyság – Szakadás, elhurcolás és hazatérés – Próféták – JHWH szegényei – Jézus – Egyház – Parúzia.

Kezdés: 

2016. március 11., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2016. március 15., kedd 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. március 1., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-7

Új élet Krisztusban kurzus heti bontásban Velencén

Új élet Krisztusban kurzus heti bontásban Velencén

A kurzusról: Az Új élet Krisztusban kurzuson nem lehet semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat! Keresztény vagy? Igyekszel jó ember lenni? Mégis úgy érzed, valami hiányzik és többre vágysz Istentől? Akkor itt a helyed!

Itt nem az a cél, hogy okosabb legyél,
itt az a cél, hogy Istent megtapasztald!

Aki vágyik hitének elmélyítésére, és arra, hogy bensőséges, személyes kapcsolatba kerüljön
• a szerető Atyaistennel,
• az értünk meghalt és feltámadt Jézussal
• és a minket éltető és felemelő Szentlélekkel,
azt szeretettel hívjuk nagyböjti lelkigyakorlatként tartott kurzusunkra.

A kurzust szerda esténként 19 és 21 óra között tartjuk 8 héten át, becsatlakozni csak az első estén lehet, így mindenkit szeretettel hívunk az első, nyitott alkalomra: február 10., 18:45, plébániai közösségi ház (Velence, Fő utca 70.)

Kezdés: 

2016. február 10., szerda 18.45 –

Befejezés: 

2016. március 30., szerda 21.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. február 10., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-24

Új élet Krisztusban kurzus Szeged-Szőregen

Fotó: Mader Balázs

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, miről is szól ez a kurzus.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni: Milyen ajándékot szánt Isten a számodra? Isten valóban gyermekeként szeret? Miért nem tapasztalod mindig ezt? Jézus a Te Megváltód? Miért fontos a hited? Mi jelent a megtérés? Miért Úr Jézus? Ki az a Szentlélek? Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2016. január 22., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2016. január 24., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. január 15., csütörtök

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-1

Új élet Krisztusban kurzus - Budapesten

Frissítés: 

A kurzus betelt! Több jelentkezést már sajnos nem tudunk fogadni!

Kép (CC)=Forrás: https://static.pexels.com/photos/2866/rust-king-iron-bronze.jpg

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kiknek szól? Neked,
ha szeretnél keresztény lenni,
ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
ha lehúz a bűn,
ha nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
ha hited talán kicsiny,
ha Isten Lelke távoli,
ha magányos (keresztény) vagy,
ha még nem vagy (teljesen) Istené,
és szeretnél Istennel új életet elkezdeni.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:
Istennek ajándéka van a számodra
Isten: szeret, nem szeret?
Mindig tapasztalom?
Jézus: a húsvét megoldása
Kell hinni?
Mi az, hogy megtérni, és minek?
Miért nevezzük Jézust Úrnak?
Szentlélek: csak hab a tortán?
Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kezdés: 

2015. december 4., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2015. december 6., vasárnap 17.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. november 30., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-35

Bandifi nap - tapasztalatcsere az ifjúsági evangelizációról

Kép: (CC) forrás: https://www.pexels.com/photo/selfie-family-generation-father-9746/

Örömmel értesítelek róla, hogy november 7-én, szombaton Bandifi nap lesz, amelyre téged is nagyon nagy szeretettel meghívlak, hogy legyünk együtt Bandifisek mindazokkal, akik a Szent András Iskola felnőtt iskolaközösségeiben szolgáltok, és időnként kaptok meghívásokat fiatalok felé (plébánián, iskolában). Reményeim szerint lesznek velünk sokan olyanok is, akik máshol, más szolgálatban, de szintén fiatalok felé szolgálnak (rendszeresen vagy csak alkalmanként).
Ezt a napot arra szánjuk, hogy megosszuk, kinek milyen tapasztalatai vannak az ifjúsági evangelizáció terén, hogy beszélgessünk arról, milyen kihívásokkal találkozunk, milyen tapasztalataink vannak, és együtt megoldásokat keressünk, Isten tervét elkérjük. Ez a nap nem arról szól, hogy most valamit akarok nektek tanítani, hanem sokkal inkább arról, hogy kíváncsi vagyok, mi van veletek/bennetek, hol s mit csináltok és azt hogyan teszitek a fiatalokkal. Szeretném, ha együtt keresnénk az utat a fiatalok (és fiatal felnőttek) evangelizációjára, fiatal evangelizátorok képzésére.
Nem tervezek sok előadást, viszont annál több beszélgetést, megosztást, kicsit belekóstolunk a Bandifi sajátos módszertanába is, ami sajátos itt Magyarországon (is).

Én nagyon szeretném, hogy ti, akik már szolgáltatok velem, vagy szolgáltok Szent András-osként fiatalok felé (is), megismerjétek jobban egymást is. Érdekelnek a meglátásaitok, ötleteitek. Szeretném, ha ez egy kicsit ilyen közös útkeresés is lenne, közös ötletelgetés azon, hogyan lehetne ezt jobban csinálni. Számomra megerősítés, hogy számíthatok rád, hogy néha felkeresel és kérdéseket teszel fel ifjúsági evangelizáció ügyben, hogy néha még együtt is szolgálhatunk! Szeretném, ha nem csak egyénenként, hanem együtt is lépnénk egyet Isten tervében!

Arra hívlak, hogy légy részese ennek az álomnak! Álmodozzunk együtt és essünk neki együttes erővel! Nézzük meg, kik vagyunk és mire hív Isten!

És gyere el akkor is, ha érdekel,
- miben más a Bandifi, mint a felnőtt Szent András,
- mi a Bandifi víziója,
- kik azok, akik szintén szolgálnak vagy érdeklődők a Bandifiben,
- milyen terveink vannak a következő évre.

Sokan fiatalokból álló közösségeket vezettek (nem csak kamaszokra gondolok, hanem egyetemistákra is), és ez is kihívás: a közösség akkor fog nőni, ha a tagok megtalálják a helyüket Isten tervében, ha elkezdik továbbadni a hitüket, de hogyan lehet erre felkészíteni őket?
Másoknak ilyen korú gyerekeik vannak már, az ő evangelizációjuk is kihívás...
Hogyan tudjuk kiegészíteni, segíteni egymást a szolgálatainkban, hogy ne „magányos farkasként” harcoljon mindenki a saját környezetében, hanem egységben legyünk Isten tervében.

Én sem tudom a tutit, néhány kérdésre találtam már a választ, sok kérdésre még keresem! De azt tudom, hogy Isten hív, küld, terve van és ezt megmutatja!

Ha téged is hív, ha téged is küld, ha neked is közöd van fiatalokhoz (14–25, vagy kisebbek felé), akkor keressük együtt a válaszokat!

Fogunk imádkozni, kérni Isten vezetését ebben.
Erről szól ez a nap.
Gyere el! Számítok Rád!

Kistestvéri szeretettel:
Éva

Kezdés: 

2015. november 7., szombat 9.00 –

Befejezés: 

2015. november 7., szombat 20.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. november 2., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-B19

20 éves jubileumi konferencia

HU-15-19 20 éves jubileumi Szent András konferencia; kép: (CC) a4gpa: Mass Ascension Balloon Field - Albuquerque International Balloon Fiesta 2009; forrás: https://www.flickr.com/photos/a4gpa/4002852413

Kedves Barátunk!
Isten ajándéka, hogy idén 20 éves a Szent András Evangelizációs Iskola! Ezért hálát adva öröm tölti el szívünket, és ezt az örömöt meg akarjuk osztani egymással és sokakkal, így veled is!
Azért jövünk össze ezen a napon, hogy hálát adjunk Istennek és dicsőítsük őt mindazért, amit tett velünk ebben a húsz évben!
Ezért téged is szeretettel hívunk jubileumi konferenciánkra, amelyet a Szent András napjához legközelebb eső hétvégén rendezünk:
2015. november 28-án!

Hogy milyen is lesz ez az ünnep?

  • Országos, mert az egész országból jönnek meghívottak.
  • Családos, mert lesznek közös, illetve külön felnőtt és gyerek programok is.
  • Színes, hiszen várunk sokakat, akik közelebbről-távolabbról ismerik az Iskolát: régi és nemrégiben volt kurzusrésztvevőket, velünk együtt szolgáló papokat, Fenntartói Klubunk tagjait, az új evangelizáció iránt érdeklődő testvéreinket.
  • Örömteli, mert találkozunk és együtt vagyunk, dicsőítünk és ünneplünk.
  • Hálatelt, mert 20 év evangelizáció történetét tekintjük át.
  • Lelkesítő, hogy lendületet adjon a jövő felé, ahol sokkal több mindent fog Isten véghez vinni bennünk, közöttünk és általunk!

Ahol

  • Pepe Prado, a Szent András Iskola alapítója fog bennünket köszönteni.
  • az olasz Szent András Iskola lesz a díszvendégünk.
  • műhelyek lesznek aktuális témákban.
  • eukharisztia ünneplést tartunk Székely János püspök atyával.

Gyere, várunk családoddal együtt!

Műhelyek
A szombati konferencián a következő műhelyek közül lehet választani:

  1. A Szt. András és a szenvedélybetegek – Függőség és az evangélium szabadsága (Válasz, Kiskunfélegyháza)
  2. A Szt. András és a papok evangelizációja / Szt. András a plébániámon – Papok és a Szt. András a világban (Don Filippo, SESA Italia)
  3. Más európai Szt. András iskolák – hogy jobban megismerjük a Szt. András családot (Joanovits Róbert)
  4. Evangelii Gaudium – Örömmel evangelizálni ahhoz, hogy örömhírt hirdethess (Bartha Angéla)
  5. Családbarát Szt. András – Fórum és ötletbörze: Családbarát kurzusok? (Nagy Zsolt)
  6. Bandifi – Fiatalok evangelizációja (Eberlein Sidó Éva)
  7. Kérügmatikus? Karizmatikus? Koinónikus? – Az evangelizáció alapelve (Tóth Anikó)
  8. A Szt. András víziója – Ez a vonat Firenzébe megy (Gyuris Gellért)

Kérjük, jelentkezéskor a jelentkezési lap „Egyebek” mezőjében tüntesd fel azt a 3 választott műhelyt, amelyikre legszívesebben mennél! Így: „Műhely: (és írd be a választott műhelyek sorszámát)”. Csak azt a műhelyt indítjuk el, amelyikre van elég jelentkező.

Gyerekek
A konferencián lesz külön gyerekprogram délelőtt és délután, az ebéd és az eukharisztia közös lesz. A tartalmas és jó hangulatú gyerekprogramról a KISI Kids gondoskodik! Kérjük, jelentkezéskor minden gyermeknek töltsetek ki külön jelentkezési lapot!

Kezdés: 

2015. november 28., szombat 8.30 –

Befejezés: 

2015. november 28., szombat 18.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. november 10., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-19

Új élet Krisztusban kurzus - Szekszárd

Frissítés: 

2015. nov. 9.: A kurzus betelt! Aki még nem jelentkezett, annak ajánljuk a decemberi Bp-i kurzust.

Új élet Krisztusban kurzus Szekszárd 2015

Egy hétvége Istennel, ahol
+ az Atya új életet fakaszt benned
+ az élő Jézus Krisztusból
+ a Szentlélek erejével.

A kurzus témáiból:
Isten: Valóban szeret?

De miért nem tapasztalom?
Jézus: Miért halt meg?

Miben áll hinni? Mit is jelent megtérni, és minek?
Szentlélek: Mit is kezdjek vele?
Köz(ömb)össég

A kurzusról:
Az Új élet Krisztusban kurzuson nem lehet semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat!
Keresztény vagy? Igyekszel jó ember lenni? Tudsz már sokmindent?
– Mégis úgy érzed, valami még hiányzik és többre vágysz Istentől?
Akkor itt a helyed!

Itt nem az a cél, hogy okosabb legyél, itt az a cél, hogy Istent megtapasztald!

EZ A KURZUS NEKED SZÓL,
  ha szeretnél teljes szívvel keresztény lenni;
  ha vágysz túllendülni azon, amit nem értesz Istennel kapcsolatban;
  ha belépnél Isten örömébe és szabadságába;
  ha lehúz a bűn;
  ha hited erőtlen;
  ha Isten Lelke távoli;
  ha magányos (keresztény) vagy;
  ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet kezdeni.

A kurzus tanításokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból áll,
hogy valósággá váljon, amit látsz és hallasz.
Ez a két nap nem a fejed felett süvít el, hanem rólad és Istenről szól.

Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.

Kezdés: 

2015. november 13., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2015. november 15., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. november 6., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-32

Oldalak