Kornéliusz kurzus Szegeden
Ez a kurzus nem egyéneknek szól! A meghívottak elsősorban olyan keresztény csoportok, akik szeretnének igazi krisztusi közösséget alapítani, de a már megalapított közösségeknek is lehetőséget nyújt az Ige tükrébe tekintve átgondolni és megújítani közös életüket. A kurzuson nem elméleti előadások hangzanak el, hanem megélt, letisztult tapasztalatok alapján maga Kornéliusz százados vezet bennünket végig a közösségalapítás lépésein.
A kurzus témái:
- Gyülekező!
- Olvassuk az Igét
- Osztozunk
- Együtt imádkozunk
- Eucharisztiát ünneplünk
- A közösség belső élete
- A közösség helye az Egyházban
ZÁRTKÖRŰ KURZUS, melyet meghívásra tartunk a Noé Bárkájának és az általuk meghívott helybeli csoportoknak és közösségeknek.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Kornéliusz kurzus Szegeden tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Új élet Krisztusban kurzus fiataloknak Pomázon
A kurzus zártkörű, csak a pomázi közösség fiataljait várjuk!
Egy hétvége, hogy ne csak hallgass róla, hanem:
- ÉLD ÁT Isten szeretetének mélységét,
- LÁSD MEG: a bűn valóság
- SZABADULJ FEL minden félelmedtől
- BÍZD RÁ magad Istenre egészen
- TELJ MEG Isten örömével
- OSZD MEG másokkal életedet
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett számodra. Itt megtudod és szíved mélyéig átélheted: kicsoda Isten és ki is vagy te valójában! Színes, pörgős, meglepetésekkel teli hétvége jó társaságban, jó hangulatban!
A kurzusra kifejezetten 18 és 25 év közötti fiatalokat várunk!
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
Fotók a ménfőcsanaki Üdvösségtörténet kurzusról
Új élet Krisztusban kurzus Debrecenben
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
- ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
- ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
- ha küszködsz a bűneiddel,
- ha gyengének látod a hitedet,
- ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
- ha közösséget keresel.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
Új élet Krisztusban kurzus Dunavecsén
Az Új élet Krisztusban kurzus Jézusról és az Ő örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.
Kiknek szól? Neked,
- ha szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni,
- ha az merül fel benned, hogy Isten távol van tőled,
- hogy megtudd, miért öröm Jézussal élni,
- ha egy jó közösségben szeretnéd az Ő szeretetét megtapasztalni.
Miből áll? Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.
A kurzus témáiból:
- Istennek ajándéka van számodra!
- Atyánk: Szeret engem? Miért nem mindig tapasztalom?
- Jézus: a teljes Megoldás
- Mi a hit és a megtérés? Hol a helye az életemben?
- Szentlélek: Az erő Lelke
- Az Egyház, mint közösség: hogy tovább növekedjünk.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
Fotók a mágocsi Emmausz kurzusról
- Tovább Fotók a mágocsi Emmausz kurzusról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Fotók a debreceni Új élet Krisztusban kurzusról
Új élet Krisztusban kurzus Veszprémben
Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk és látunk.
A kurzus témáiból:
- Istennek ajándéka van a számodra
- Isten: szeret, nem szeret?
- Mindig tapasztalom?
- Jézus: a húsvét megoldása
- Kell hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
- Szentlélek: csak hab a tortán?
- Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
Új élet Krisztusban kurzus Romhányon
Frissítés:
Pályázati támogatás miatt a kurzus az első 20 jelentkező számára díjmentes! (2023.09.04.)
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
ha küszködsz a bűneiddel,
ha gyengének látod a hitedet,
ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
ha közösséget keresel.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Új élet Krisztusban kurzus Romhányon tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után








Friss hozzászólások