Fotók a zsámbéki Jézus kurzusról
- Tovább Fotók a zsámbéki Jézus kurzusról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
• ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
• ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
• ha küszködsz a bűneiddel,
• ha gyengének látod a hitedet,
• ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
• ha közösséget keresel.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
Elsősorban Celldömölkről és a környékbeli falvakból várjuk a jelentkezőket.
Kedves testvérek!
Örömmel adjuk hírül, hogy Pepe újabb könyve jelent meg magyar fordításban, melynek címe: „Új evangelizátorokat az új evangelizáció számára”.
Maga a szerző így vall a könyvben személyes tapasztalatáról: „Hosszú időt töltöttem azzal, hogy úgy próbáltam evangelizálni, hogy előbb engem evangelizáltak volna. Azt állítottam magamról, hogy bibliatanár vagyok, anélkül, hogy előbb az „Ige szolgája” lettem volna (vö. Lk 1,2).”
A könyv többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért van szükség új evangelizációra, miben áll az apostolok kérügmája, mik a problémák a kérügmával kapcsolat és milyen az „evangelizált és evangelizáló Egyház.”
Jó szívvel ajánljuk nem csak egyéni olvasásra, hanem közösségek, szolgálócsoportok számára is megbeszélésre, közös feldolgozásra.
Ajánlók:
Figyelem! A kurzus megtelt, további jelentkezést nem tudunk fogadni. (2024. december 6.)
A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!
Ez a kurzus zártkörű!
A kurzus témái
De mi is az a közösség? Milyen a jó közösség? És miért jó nekem? Nem egyszerűbb egyedül? Miért pont itt tudok Krisztussal találkozni? Félek a többiektől! Azt sem tudom, hogyan kellene hozzáfogni!
Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések forognak benned, gyere, mert választ fogsz kapni a Szent András Evangelizációs Iskola Kornéliusz kurzusán. Lehet, hogy másokkal együtt, mégis egyedül érkezel, de már egy krisztusi közösség tagjaként fogsz hazamenni!
Ezt a kurzust nem egyének számára hirdetjük meg! Olyan társakkal együtt jelentkezz, akik hasonló helyzetben vannak, és akiket hasonló vágyak mozgatnak! Vágyódtok növekedni Krisztus szeretetében, és ezért szívesen lennétek egymással közösségben is. Talán már bele is fogtatok egy keresztény csoport működtetésébe, de még döcög, tele vagytok kérdésekkel, és sok mindent tisztázni kellene. Ígérjük, segítségetekre leszünk a közösségalapításban, és minden kérdésetekre választ fogtok kapni!
A kurzuson nem elméleti előadások hangzanak el, hanem megélt, letisztult tapasztalatok alapján maga Kornéliusz százados vezet bennünket végig a közösségalapítás lépésein.
A kurzus témái:
Várunk Emmausz kurzuson!
Mert az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet. Istent pedig meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád?
Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.
A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.
Miből áll ez a kurzus?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.
A kurzus témáiból:
• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
• ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
• ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
• ha küszködsz a bűneiddel,
• ha gyengének látod a hitedet,
• ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
• ha közösséget keresel.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
A kurzus zártkörű, az Új Jeruzsélem Katolikus Közösség ifjúsági tagozata tartja meghívott fiatalok számára.
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Új élet Krisztusban kurzus (ZÁRTKÖRŰ)Budapest, 2026. nov. 6-8.
Álomlátó József kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. nov. 13-15.
Az evangélium 7 fiatalja kurzusDebrecen, 2026. nov. 27-29.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknakTahi, 2027. jan. 18-20. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
János kurzusSzeged, 2027. jún. 20-26.
Üdvösségtörténet kurzusVál, 2027. júl. 14-18.
Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen
Friss hozzászólások