meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

János kurzus, nyári iskola

A kurzus a Jézussal való személyes kapcsolatot boncolgatja – tanítvány, aki hallgatja Mesterét. Nevét Jánosról a szeretett tanítványról kapta, aki Jézus vállára hajtotta fejét – nekünk is ilyen kapcsolatban kell lenni Jézussal. A kurzus elősegíti, hogy jobban megértsük-megéljük az Eucharisztiát.

Kezdés: 

2007. július 23., hétfő 18.00 –

Befejezés: 

2007. július 29., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2007. július 11., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-6

Közösség kurzus, nyári iskola

Frissítés: 

Figyelem! Változások:

  • 1. A kurzus a kevés jelentkező miatt egy hétvégésre rövidült: Időpont: július 20-22. péntek du 4-től vasárnap du 4-ig, tehát az ebéd után is folytatódik még.A helyszín változatlan.
  • 2. A hozzájárulás módosult: 6000 Ft
  • 3. Jelentkezni lehet ezen a héten telefonon Mátyás Krisztinánál: 06-20/3915-220
Elsajátítani a közösségi élet alapelveit, hogy egy, az Isten országának szentelt közösségben éljünk, mint annak a szeretetnek a tanúi, melyet Isten kiárasztott erre a világra. A kurzus elősegíti a plébániai kisközösségek kialakulását, megszilárdulását.

Kezdés: 

2007. július 17., kedd 18.00 –

Befejezés: 

2007. július 22., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2007. július 4., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-5

Pál kurzus, nyári iskola

Frissítés: 

Frissítés: "LAST MINUTE" AKCIÓ a Pál kurzusra:

  • 1. ÁR: csak 16.000,-Ft (2000/fő/nap) (a 24.500,-Ft helyett)
  • RÉSZLETFIZETÉSI kedvezmény kérhető: első alkalommal- 10.000,-Ft a kurzus kezdetén a helyszínen, második részlet - augusztus elején 6.000,-Ft utalva a Szent András Evangelizációs Alapítvány számlaszámára
  • HELYSZÍN: módosult, Ménfőcsanak helyett BUDAPESTEN a Missziós Centrumban (1116 Bp., Fehérvári út 168-178.);
  • A kurzusról JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: e hét pénteke, azaz június 29!
Evangelizátorok képzése II. János Pál pápa "új evangelizáció"-s felhívásának válaszaként. Olyan keresztényekké kell válnunk, akik hatékonyan és kreatívan át tudják adni az örömhírt, Jézus megváltását, az Atya szeretetét (kérügma).
A kurzus sok gyakorlatot tartalmaz, amely megtanít kommunikálni – mit, hogyan mondjunk.

Kezdés: 

2007. július 7., szombat 18.00 –

Befejezés: 

2007. július 15., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2007. június 29., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-4
  • lulu

IV. kerületieknek Fülöp kurzus

A Városmisszióra tekintettel és a IV. kerületi katolikusok közös épülésére, ezt a kurzust kimondottan e kerület híveinek szervezzük.

Kezdés: 

2007. március 2., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2007. március 4., vasárnap 16.30 –

Jelentkezési határidő: 

2007. február 19., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-16

Fülöp kurzus Budapesten áprilisban

Frissítés: 

A jelentkezésnél érdemes figyelembe venni: április 21. (szombat) munkanap a 2007-es munkarendi naptár szerint!

Ajándék

Egy hatalmas ajándékban lehet részed ezen a kurzuson!

Ha megfáradt keresztény vagy, vagy még nem is vagy igazán keresztény... Ha szeretnéd megérteni Isten cselekedetét az életedben... Ha sokszor azt tapasztalod, hogy Isten néma vagy süket, és nem ért téged... Ha szeretnél Jézusról beszélni, de nem tudod, honnan is kezdjed... Szóval, ha jobb életet szeretnél, mint amilyen állapotban most vagy, akkor gyere el erre a hétvégére! Hidd el, nem bánod meg!

 

Kezdés: 

2007. április 20., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2007. április 22., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2007. április 12., csütörtök

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-10

Oldalak