Fülöp kurzus - Budapest
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Fülöp kurzus - Budapest tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Meghívói és kurzus-kiírások
A kurzuson megismerkedünk igazi négy jó baráttal, akik el tudnak vinni bennünket Jézushoz: Márkkal, Mátéval, Lukáccsal és Jánossal. Jézusról ők teszik a legszebb tanúságot, ezért megismerkedünk először az evangélistákkal, azután az evangéliummal, hogy az evangéliumok Jézusát is befogadjuk. Mert Jézus személyes olyan gazdag – Isten olyan gazdag – hogy egy ember nem is tudta összefoglalni.
A kurzus jellege tanulmányozós, sokat fogjuk forgatni a Szentírást.

A kurzus betelt, több résztvevőt nem tudunk már fogadni ezen a kurzuson. Maximum várólistára lehet jelentkezni a kurzus koordinátoránál telefonon.
Kiknek szól? Neked, - Édesanyám, a Biblia igazán az Isten könyve?
- Persze, hogy az!
- Akkor miért nem adjuk vissza neki, ha mi úgysem olvassuk?!
A kurzus célja, hogy a fenti viccel ellentétben a Biblia számunkra valóban élő Szó legyen, az Úr szava. Az Úr az Írás által nevünkön szólít és kivezet minket. Gyere és járjuk együtt végig az utat Emmauszba...!
A János kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint Ő; úgy alkotni ítéletet, mint Ő; úgy hinni, mint Ő; úgy megbocsátani, mint Ő; úgy imádkozni, mint Ő, úgy evangelizálni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő; úgy élni, mint Ő, úgy halni, mint Ő.
Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert Ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.
A kurzus témáiból:
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Új élet Krisztusban kurzusDebrecen, 2026. szept. 4-6.
Kornéliusz kurzusSalgótarján, 2026. szept. 11-13.
Új élet Krisztusban kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. szept. 11-13.
Új élet Krisztusban kurzus fiataloknak (ZÁRTKÖRŰ)Budapest, 2026. szept. 18-20.
Új élet Krisztusban kurzusSzombathely, 2026. szept. 25-27.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ezekiel képzés (munkatársaknak)Budapest, 2026. okt. 10-11.
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Álomlátó József kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. nov. 13-15.
Az evangélium 7 fiatalja kurzusDebrecen, 2026. nov. 27-29.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknakTahi, 2027. jan. 18-20. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
Üdvösségtörténet kurzusVál, 2027. júl. 14-18.
Friss hozzászólások