meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

IV. BandÁsz napok

Frissítés: 

Ma lejárt a jelentkezési határidő a Band-Ász napokra. A jelentkezések száma elmaradt attól, amit vártunk, így a BandÁsz napokat idén nem tartjuk meg. Sajnáljuk, és bár letörten, de ki kell mondanunk, hogy ez most nem sikerült.

cc: http://www.flickr.com/photos/cactusmelba/6258236864/

Kedves Munkatársak és Érdeklődő Testvérek! Itt van az ősz, itt van újra, és Pannonhalma idén is vár bennünket immáron a IV. BandÁsz napokra! Igen, már a negyedik, és azért a „BandÁsz napok” nevet adtuk az együttlétünknek, mert erre a néhány napra meghívunk minden Bandistát egy Ász bandába, ahol nem csak okulni-tanulni, hanem bandázni is fogunk. Október végén adunk pontos, részletes programtervet, de jelentkezni már most lehet.

Mi a BandÁsz napok?

A BandÁsz napok nem kurzus, nem is konferencia, hanem találkozó: lesz benne sok találkozási, ismerkedési, megosztási lehetőség; lesz benne képzés, imádság, pihenés – szóképpel: a Szent András munkatársi család találkozója.
Akiknek szól: munkatársak, munkatársak családtagjai, érdeklődő barátok. Kisgyermekes családok is jöhetnek!

Miből áll?

Az első este batyus vacsi lesz, úgy mint ahogyan ezt az előző években megszokhattátok. Szóval, indulhat a tervezgetés, kemencék és sütők begyújtása, finomabbnál finomabb családi csomagok elkészítése. :)
Szombat és vasárnap délelőtt szekciók lesznek. Ezek fő témája a Bandifi és az új Fülöp (vagyis Új élet kurzus) lesz. Délután - időjárástól függően - pihenésre, ismerkedésre szánt szabad program lesz (vagy egy-két szervezett program: apátság-látogatás, sport, arborétumi séta, filmklub). Kora este közös, dicsőítős szentmise. Este közös játék, szórakozás.

Amiért érdemes eljönni

Bandi Csárda-felhőtlen, jókedvű szórakozás; nagy beszélgetések; találkozások; lehet hozni családtagot és barátot. Délelőtt óvoda lesz a kicsiknek (1 éves kor felett) és külön program a nagyobbaknak.

Óvoda, gyermekprogram

A gyerekeket három korosztályban foglalkoztatjuk:

  • 1-7 évesek
  • 8-13 évesek: Tóth Anikó (+36303808159)
  • 14-18 évesek: Sidó Éva (+36308113423, +36203724107)

Kamasz programot abban az esetben tartunk, ha lesz min. 8 ilyen korú fiatal. Buzdítsátok egymást, hozzátok kamaszaitokat, mert nagy élmény lesz számukra!

Gyermeket 1 éves kor felett lehet otthagyni az oviban. Tóth Anikóval egyeztessetek a részletekről (mit hozzatok, mire készüljetek).

Kérjük, a fentiek szerint tervezzetek.

Kezdés: 

2013. november 1., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2013. november 3., vasárnap 13.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. október 28., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-19
  • Jóbel

Új élet kurzus Üllésen

Frissítés: 

szept 23.: A kurzus a csekély érdeklődés miatt elmarad.
Fotó: Farkas Zsolt

Az Új Élet kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

A kurzus témáiból

  • Istennek ajándéka van a számodra
  • Isten: szeret, nem szeret?
  • Mindig tapasztalom?
  • Jézus: a húsvét megoldása
  • Kell hinni?
  • Mi, az hogy megtérni, és minek?
  • Miért nevezzük Jézust Úrnak?
  • Szentlélek: csak hab a tortán?
  • Közösség és Egyház, hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kiknek szól?

Neked,

  • a szeretnél keresztény lenni,
  • ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
  • ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
  • ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
  • ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
  • ha lehúz a bűn,
  • ha nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
  • ha hited talán kicsiny,
  • ha Isten Lelke távoli,
  • ha magányos (keresztény) vagy,
  • ha még nem vagy (teljesen) Istené,
  • és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni.

Miből áll?

Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz. Ez a kurzus nem a fejed felett fog elsüvíteni, hanem rólad és Istenről fog szólni, csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.

Kezdés: 

2013. szeptember 27., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2013. szeptember 29., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. szeptember 22., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-35
  • Jóbel

Ábrahám képzés Budapesten ősszel

http://www.sxc.hu/photo/1195388

Itt az új evangelizáció ideje. Isten a Szentlélekkel új pünkösdöt támaszt, hogy evangelizáljunk, és van a kezében néhány jó lap, amit most játszik meg. Az egyik ilyen jó lap a Szent András Evangelizációs Iskola.

  • Szeretnél aktív részese lenni Isten cselekvésének? Szeretnél részt venni a Szent András Evangelizációs Iskola szolgálatában? Úgy érzed, Isten hív erre? Gyere, mérd le, erre hívott-e Isten? Ha igen, akár be is léphetsz.
  • Esetleg már tagja vagy az Iskolának, de nem is tudod pontosan merre halad ez a vonat? Elárulom: Firenzébe. Hogy mi ez a Firenze? Erről lenne szó. Mert tudod, máshogy épít az, aki tudja mit épít… Szóval, ha már építed, akkor ez a munkatársi képzés alapvető a számodra.

Ez a nap eligazít az Iskola víziójában és küldetésében. Tömör és velős: 10 pontban összefoglaljuk a lényeget az iskoláról. A nap végére el tudod dönteni, van-e neked helyed a Szent András Evangelizációs Iskolában, ill. magad is képes leszel másokat megfertőzni az iskola víziójával.

Ábrahámról kapta e nap a nevét: ő azért indult el, mert víziót kapott Istentől és felismerte a küldetését. Sőt, meg is osztotta az Istentől kapott vízióját. Ebben lesz részed: megosztjuk veled a Szent András Ev. Isk. vízióját és küldetését.

Az Ábrahám képzésre tehát munkatársakat várunk és olyanokat, akik már több kurzuson voltak, tetszik nekik az iskola és felmerült már bennük, hogy ezt ők is szívesen csinálnák.

Kezdés: 

2013. október 5., szombat 8.00 –

Befejezés: 

2013. október 5., szombat 18.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. szeptember 30., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-18

Újra Fülöp kurzus Debrecenben

http://www.sxc.hu/photo/761376

Mit adhat a Fülöp kurzus?

Egy új életet, amelyben megváltozik a gondolkodásmódunk, feltör a szívünkben a hit, helyreáll a bizalmi kapcsolatunk Istennel, visszaadjuk életünk vezetését a kezébe, egyszóval megtérünk Jézushoz. Persze Isten partnerként vár ránk: tőlünk függ, átvesszük-e ajándékot!

Egy igazi lelkigyakorlat, ami előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz!

A kurzus fő témája maga Isten: Isten szülői szeretete irántunk, a Jézus Krisztus halála és feltámadása által hozott nagyszerű megváltás, és a Szentlélek hozta szeretet kiáradása a szívünkbe.

Kezdés: 

2013. szeptember 6., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2013. szeptember 8., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. augusztus 23., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-37

Legyél igazi

cc: http://www.flickr.com/photos/joyseph/128624250/
  • Szeretnél igazán, tartósan boldog lenni?
  • Tudod már ki vagy te valójában?
  • Milyennek látnak mások?
  • Milyen szeretnél lenni?
  • Vannak álmaid? És szeretnéd valóra váltani őket?
  • Tudtad, hogy Istennek is van egy fantasztikus álma?!

Egy utazásra hívunk tükörországba. Ha tetszik amit látsz, gyönyörködhetsz benne. Ha nem tetszik, akár össze is törheted. Ez csak egy tükör… De hogy mi az igazi? … hát arra is fény derül… ha velünk tartasz!

Ez a program neked szól, ha

  • elmúltál 15 és még nem vagy 26,
  • vágysz az igazi boldogságra,
  • elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz magaddal,
  • meg akarod ismerni Jézust,
  • vagy közelebb akarsz jutni Hozzá,
  • kíváncsi vagy mások tapasztalataira és kész vagy te is megosztani saját élményeidet,
  • és akarsz egy jót szórakozni.

Témák

  • Légy igazi! Annál többet érsz!
  • Képes vagy önmagadat adni?
  • A legújabb önmagam: Én.
  • Ha számítasz magadnak, számítunk rád!
  • Ki van az életed címoldalán?
  • Legyél te a példaképem!

Kezdés: 

2013. szeptember 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2013. szeptember 22., vasárnap 17.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. szeptember 16., hétfő
  • Jóbel

Fülöp kurzus egyetemistáknak Budapesten

Frissítés: 

Frissítés (2013. okt. 3.): egy felajánlásnak köszönhetően a szállás ingyenes lesz a kurzuson.

cc: http://www.flickr.com/photos/joyseph/128624250/

Mi a kurzus célja?

A kurzus célja, hogy:

  • megismerjük Isten szeretetét,
  • felismerjük, hogy sokszor miért nem tapasztaljuk ezt a szeretetet,
  • szemléljük az értünk megfeszített Krisztust,
  • tökéletesedjünk az önátadásban,
  • elkérjük a Szentlelket, az új élet forrását,
  • motivációt kapjunk a közösségi életre

Mi vár rám?

Előadások, imádság, énekek és csend.

Kiket várunk?

Olyan egyetemista korú érdeklődőket, akik szeretnének elmélyülni keresztény hitükben, megismerni Istent és találkozni akarnak Vele.

Témák

  1. Az Atya szeretete
  2. Bűn
  3. Jézus az egyetlen megváltó
  4. Hit és önátadás
  5. Szentlélek – az Élet forrása
  6. Hogyan tovább? – közösségi élet

Kezdés: 

2013. november 8., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2013. november 10., vasárnap 13.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. november 4., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-38

János kurzus Pécsett

http://www.sxc.hu/photo/808871

Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat; az őt körbevevő tömegből sohasem.
Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?

A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint Ő; úgy alkotni ítéletet, mint Ő; úgy hinni, mint Ő; úgy megbocsátani, mint Ő; úgy imádkozni, mint Ő, úgy evangelizálni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő; úgy élni, mint Ő, úgy halni, mint Ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert Ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

A KURZUS TÉMÁIBÓL

  1. Jézus terve a tanítványságról;
  2. A Mester és a tanítvány kapcsolata;
  3. Egy nap Jézussal;
  4. A tanítvány hat kapcsolata;
  5. Jézus tanítványformálási módszere;
  6. A mi küldetésünk…

Kezdés: 

2013. augusztus 12., hétfő 16.00 –

Befejezés: 

2013. augusztus 18., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. augusztus 6., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-17
  • Jóbel

Emmausz kurzus Alcsútdobozon

http://www.sxc.hu/photo/46936

A Biblia, vagyis az Ige nem egy könyv, hanem egy személy: Jézus. A kurzuson bemutatkozik számunkra, hogy mi is az Ige, milyen hatással van az életünkre. A középpontban az áll, hogy felfedezzük Jézust az Írásokban és hogy szövetséget kössünk az Igével. A kurzus névadója az a két emmauszi tanítvány, akinek lángra lobbant a szíve Jézus szavainak hallgatásától. Ez a kurzus célja.

Kezdés: 

2013. augusztus 23., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2013. augusztus 25., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. augusztus 10., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-36

János kurzus Pilisszentivánon

Frissítés: 

2013. június 4.: A kurzus résztvevői zömmel a budapesti Isten Mosolya közösség tagjai lesznek, de a maradék helyekre immár nyitott bárki számára, aki szeretne jönni.

http://www.sxc.hu/photo/862490

Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat; az őt körbevevő tömegből sohasem.

Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?

A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint ő; úgy alkotni ítéletet, mint ő; úgy hinni, mint ő; úgy megbocsátani, mint ő; úgy imádkozni, mint ő, úgy evangelizálni, mint ő, úgy szeretni, mint ő; úgy élni, mint ő, úgy halni, mint ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

Kezdés: 

2013. augusztus 22., csütörtök 17.00 –

Befejezés: 

2013. augusztus 27., kedd 18.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. augusztus 8., csütörtök

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-29

Új élet Krisztusban kurzus Budapesten

http://www.sxc.hu/photo/785765

Az Új Élet kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól, amely személyesen a Tied és megtapasztalható.

A kurzus célja, hogy megismerd Isten tervét Rólad és Te ebben a tervben megismerd Őt: féltő szeretetét irántad, Jézus megváltó művét, keresztjének erejét az életedre vonatkozóan, s megéld a Szentlélek kiáradását a szívedbe. Találkozás lesz ez az élő Istennel, Aki így szól hozzád:

„Én az Úr, hívtalak meg Téged igazságban, és fogom a kezedet.” • Iz 42,6
„Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.” • Jer 31,1
„Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem epedeznek már tovább.” • Jer 31,12

Kiknek szól? Neked,

  • ha szeretnél keresztény lenni,
  • ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
  • ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
  • ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
  • ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
  • ha lehúz a bűn,
  • ha nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
  • ha hited talán kicsiny,
  • ha Isten Lelke távoli,
  • ha magányos (keresztény) vagy,
  • és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni.

Miből áll? Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz. Ez a kurzus nem a fejed felett fog elsüvíteni, hanem rólad és Istenről fog szólni, csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.

A kurzus témáiból

  • Istennek ajándéka van a számodra
  • Isten: szeret, nem szeret?
  • Mindig tapasztalom?
  • Jézus: a húsvét megoldása
  • Kell hinni?
  • Mi, az hogy megtérni, és minek?
  • Miért nevezzem Jézust Úrnak?
  • Szentlélek: csak hab a tortán?
  • Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk.

Az Új élet Krisztusban kurzus a Fülöp k. új verziója! Ha már voltál Fülöpön, erre újra eljöhetsz.

Kezdés: 

2013. június 14., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2013. június 16., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2013. június 8., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU–13–15

Oldalak