meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

Újra Apolló kurzus Budapesten

Frissítés: 

Figyelem!
(Szept. 18.) A kurzust sajnos elegendő jelentkező hiányában elhalasztjuk jövő év első felére. Az új időpontot közzétesszük majd.

Apolló kurzus BUdapest 2017. Kép: (CC) Matthew Grapengieser: Vancouver Airport. Forrása: https://www.flickr.com/photos/33237881@N08/5917658544

Indul az Apolló kurzus 2017-es járata!
Foglalj rá helyet MOST!
Járatszám: VBT 2017

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, litur­gián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja, hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, meg­fogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló (ApCs 18,24-28).

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Egy élményekkel teli repülős kaland a kurzus. :)

A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanu­lunk meg „prédikálni”

A kurzus témáiból
  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszere
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2017. szeptember 27., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2017. október 1., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. szeptember 17., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-4

Új élet Krisztusban kurzus Budaörsön

Frissítés: 

A kurzus sajnos elmarad.

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezen a hétvégén Istennel együtt járva nem csak megtudod, de meg is tapasztalhatod előadásokon, imákon, énekeken, gyakorlatokon keresztül mindazt, amiről szó van.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban szeret-e téged?
  • Miért nem tapasztalod ezt mindig?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mi jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségnek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2017. június 23., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2017. június 25., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. június 16., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-27

Ismét Új élet kuzus Kecelen nyolc héten át hétfő esténként

Fotó: CC0 https://pixabay.com/photo-1420830/

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, miről is szól ez a kurzus.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mit jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2017. május 8., hétfő 18.00 –

Befejezés: 

2017. június 26., hétfő 20.30 –

Jelentkezési határidő: 

2017. május 1., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-28

Új élet kurzus Egerben

Fotó: CC0 https://www.pexels.com/photo/close-up-of-dahlia-blooming-outdoors-326014

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kinek szól? Neked,
ha szeretnél keresztény lenni,
ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
ha lehúz a bűn,
ha nem érted, miért ujjongunk húsvétkor,
ha hited talán kicsiny,
ha Isten Lelke távoli,
ha magányos (keresztény) vagy,
ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet elkezdeni.

Miből áll? A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk és látunk.

A kurzus témáiból:
Istennek ajándéka van a számodra
Isten: szeret, nem szeret?
Mindig tapasztalom?
Jézus: a húsvét megoldása
Kell-e hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
Szentlélek: csak hab a tortán?
Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kezdés: 

2017. május 12., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2017. május 14., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. május 7., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-8
  • Jóbel

Újra Álomlátó József kurzus!

Frissítés: 

2017. október. 16.: A kurzust megtelt. Már csak várólistára tudjunk venni a jelentkezőket.

2017. márc. 31.: A kurzust elhalasztottuk az eredeti március 17-19-i időpontról október 27-29-re. Eddig új időpontig a kurzus módszertanát átírjuk, hogy ne csak 50 fővel lehessen megtartani és ne igényeljen olyan sok férfi résztvevőt.

Fotó: CC0 https://pixabay.com/photo-483874/

Ez a kurzus belső gyógyítás, de nem a hagyományos módon. Isten embereinek szól, akik már sokat szolgáltak a szőlőskertjében és közben (természetesen) meg is sebződtek. Az álomlátó Józsefről szól, Jákob fiáról. Az élettörténete és titka fog bennünket megtanítani: Az idő és a feledés nem gyógyít meg semmit. Nem gyógyul meg semmi, ha csak a múltban vájkálunk, a gyógyuláshoz újra szükségünk van jövőre, álmokra. Megtanít arra, hogy ne emberhez szaladgáljunk újra és újra, hanem hogyan imádkozzunk (egyedül) úgy, hogy Isten gyógyítson bennünket. Nagy titok ez: Szembenézi a kudarcokkal, nem elhessegetve magunktól ezeket. Meghallgatni Istent a történtekről, akkor is, ha csak nagy csend a válasz. Új olvasatot adni a történteknek, újraértelmezni a múltat. Elvarrni a szálakat. És – ha eljutunk ide – hálát adni a kudarcokért, az okozóikért, így a szenvedés igazgyönggyé válik, és hogy végül képesek legyünk dicsőíteni Istent, aki nagyobb.

Kezdés: 

2017. október 27., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2017. október 29., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. október 13., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-3

Újra „Új élet Krisztusban” kurzus Tiszaalpáron, a bencés nővéreknél

Frissítés: 

Frissítés (2017. május 2.): A kurzus a kevés jelentkező miatt nem lesz megtartva.

Fotó: CC0 https://pixabay.com/photo-1030796/

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól. Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, miről is szól ez a kurzus.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni: Milyen ajándékot szánt Isten a számodra? Isten valóban gyermekeként szeret? Miért nem tapasztalod mindig ezt? Jézus a Te Megváltód? Miért fontos a hited? Mit jelent a megtérés? Miért Úr Jézus? Ki az a Szentlélek? Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2017. május 5., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2017. május 7., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. április 30., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-18

Új élet Krisztusban kurzus Győrött

Kép: (CC) https://www.pexels.com/photo/architecture-buildings-business-child-321441/

Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kiknek szól? Neked,
ha szeretnél keresztény lenni,
ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
ha lehúz a bűn,
ha nem érted, miért ujjongunk húsvétkor,
ha Isten Lelke távoli,
ha magányos (keresztény) vagy,
ha még nem vagy (teljesen) Istené,
ha szeretnél mély, személyes kapcsolatba lépni Istennel,
ha szeretnél Istennel új életet elkezdeni.

Miből áll? Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témái:
Istennek ajándéka van a számodra
Isten: szeret, nem szeret?
Mindig tapasztalom?
Jézus:
a húsvét megoldása
Kell hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
Szentlélek: Csak hab a tortán?
Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk.

Kezdés: 

2017. április 28., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2017. április 30., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. április 22., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-22

Új élet Krisztusban kurzus Szekszárdon

(CC) https://pixabay.com/photo-21166/

Egy hétvége Istennel, hogy megváltoztassa az életedet!

Egy kurzus, ahol
+ az Atya új életet fakaszt benned
+ az élő Jézus Krisztusból
+ a Szentlélek erejével.

A kurzus témáiból:
+ Isten: valóban szeret?
+ De miért nem tapasztalom?
+ Jézus: miért halt meg?
+ Miben áll hinni?
+ Mit is jelent megtérni, és minek?
+ Szentlélek: mit is kezdjek vele?
+ Köz(ömb)össég

A kurzusról:
Az Új élet Krisztusban kurzuson nem lehet semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat!
Keresztény vagy? Igyekszel jó ember lenni? Tudsz már sokmindent?
Mégis úgy érzed, valami még hiányzik és többre vágysz Istentől?
Akkor itt a helyed!

Itt nem az a cél, hogy okosabb legyél,
itt az a cél, hogy Istent megtapasztald!

EZ A KURZUS NEKED SZÓL,
ha szeretnél teljes szívvel keresztény lenni;
ha vágysz túllendülni azon, amit nem értesz Istennel kapcsolatban;
ha belépnél Isten örömébe és szabadságába;
ha lehúz a bűn;
ha hited erőtlen;
ha Isten Lelke távoli;
ha magányos (keresztény) vagy;
ha még nem vagy (teljesen) Istené,
és szeretnél Istennel új életet kezdeni.

A kurzus tanításokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból áll, hogy valósággá váljon, amit látsz és hallasz.

Ez a két nap nem a fejed felett süvít el, hanem rólad és Istenről szól.
Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.

Kezdés: 

2017. május 12., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2017. május 14., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. május 5., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-11

János kurzus Kiskunfélegyházán

Kép: (CC) Public Domain Lebamaja, forrás: https://pixabay.com/photo-1985519/

A kurzusról
Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat, az őt körbevevő tömegből sohasem.
Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?
A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint ő, úgy alkotni ítéletet, mint ő, úgy hinni, mint ő, úgy megbocsátani, mint ő, úgy imádkozni, mint ő, úgy evangelizálni, mint ő, úgy szeretni, mint ő, úgy élni, mint ő, úgy halni, mint ő.
Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

    A kurzus témáiból
  • Jézus terve a tanítványságról;
  • A Mester és a tanítvány kapcsolata;
  • Egy nap Jézussal;
  • A tanítvány hat kapcsolata;
  • Jézus tanítványformálási módszere;
  • A mi küldetésünk…

Kezdés: 

2017. június 24., szombat 17.00 –

Befejezés: 

2017. július 1., szombat 17.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. június 10., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-24

Új élet Krisztusban kurzus Zalaegerszegen

Kép: (CC) Angela: Heart; forrás: https://www.flickr.com/photos/lhopfan/7031814557/

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kinek szól? Neked,
ha szeretnél keresztény lenni,
ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
ha lehúz a bűn,
ha nem érted, miért ujjongunk húsvétkor,
ha hited talán kicsiny,
ha Isten Lelke távoli,
ha magányos (keresztény) vagy,
ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet elkezdeni.

Miből áll? A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk és látunk.

A kurzus témáiból:
Istennek ajándéka van a számodra
Isten: szeret, nem szeret?
Mindig tapasztalom?
Jézus: a húsvét megoldása
Kell-e hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
Szentlélek: csak hab a tortán?
Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kezdés: 

2017. március 31., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2017. április 2., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. március 27., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-10

Oldalak