Szent András Evangelizációs Iskola • Magyarország

Pedro Belcredi atya
Olaszországban, Milánóban született.
A római Gregorián Egyetemen tanult.
A PIME (Külföldi Misszionáriusok Pápai Intézete) tagja.
1961-ben szentelték pappá.

18 évet dolgoztam Bissau Guineában, Afrikában, mint misszionárius. Sok kommunikációs nehézségem volt, mivel minden törzs a saját dialektusában beszél. Kétség kívül az alapvető probléma az volt, hogy mit is adjak át nekik. Azt még kevésbé tudtam, hogy hogyan tegyem. 6 éven keresztül teljesen egyedül miséztem. Elveszett voltam, nem evangelizáltam, csak végeztem a mindennapi teendőket és egészségügyi területen segítettem. Egy nap 6 fiatal jött hozzám, hogy kérjék a keresztséget, mivel szerettek volna áttérni a kereszténységre. Nem tudtam, mit adjak át nekik, mert a teológia és a katekizmus nem mondott semmit a számukra, mivel nyelvükben nincsenek eszközök elméleti, elvont vagy doktrinális fogalmak kifejezésére. A teológiai ismereteim itt nem használtak. Fogtam Márk evangéliumát és a következő néhány hónapban csak az evangéliumot próbáltam megosztani velük, jó eredményeket értem el, de nem volt igazi áttörés. Frusztráltá váltam. Ezért szenteltek pappá? Hol hagytam a misszionárius álmaimat?

A tartalomból:

• Igazgatói köszöntő
• II. János Pál pápa buzdítása
• Vallomások
• Tanúságtételek
• 2005. novemberi - decemberi kurzusok

Igazgatói köszöntő

Tíz évvel ezelőtt eljutottam egy turistacsoporttal Izraelbe. Idegenvezetőnk egy 1947-ben kivándorolt magyar zsidó volt. Hatalmas tudással, roppant élvezetesen mutogatta és mesélt nekünk a számunkra oly sokat mondó helyekről: Galilea, Jordán, Betlehem, Getszemáni kert és még sorolhatnám. Amikor Jeruzsálemben a Szent Sírhoz értünk ott a csoport legnagyobb döbbenetére a következőket mondta: „Itt nincs miről mesélnem, üres a sír.” Az embereknek földbe gyökerezett a lába, leesett az álla és szólni se tudtak meglepetésükben. Ennyit fűzött még hozzá: „Ha ti ezt nem hiszitek, akkor semmit sem ér a kereszténységetek!” Testvérek, mi megtapasztaltuk, hogy él a mi Urunk! Mi találkoztunk a Feltámadottal! Vigyük el a jó hírt testvéreinknek: Jézus Krisztus él! Ő nem elítélni jött a világot, hanem üdvözíteni. A te szavaidra, a te tanúságtételedre is szüksége van, hogy az üdvösségre rendeltek száma nap mint nap növekedjen. Legyetek társaim e nagyszerű hivatásban, a Lélek erejével fordítsunk hátat a sötétség birodalmának, szegezzük tekintetünket a hit szerzőjére és beteljesítőjére, és üdvösségünk tudatában hirdessük az embereknek: Jézus Krisztus él és új életre hív!

1995-ben érettségi után lehetőséget kaptam arra, hogy eltöltsek egy évet Németországban, egy evangelizációs iskolában. Nagyon érdekes, nagy kaland volt, a tananyag egy jobbfajta felnőtt katekézishez hasonlított, és persze nagyon sokat imádkoztunk. Emellett az év folyamán néhányszor részt vettünk plébániai missziókon is, ahol megszólítottuk az embereket, meghívtuk őket a programjainkra, utcai evangelizációkat szerveztünk, imaesteket, ahol a vezetőink hirdették az evangéliumot stb.

Egyetlen szépséghibája volt csak a dolognak, úgy éreztem, hogy arról tudok beszélni az emberekkel, miért kell egyházi adót fizetni, mi a jó a természetes családtervezésben, miért ne legyenek a nők papok stb., de nem tudok úgy beszélni, ahogy a vezetőink, fogalmam sincs, hogy mit kell elmondani, ha az evangéliumról kellene beszélnem; a másik, hogy nem értettem a Szentírást, pedig volt egy sorozat tanítás az Üdvösségtörténetről, az apostolokról, ahogy a Biblia ír róluk, de mégis.

Még sohasem voltam olyan kurzuson, ahol 4 jogász is volt :-). Mi a teamben jól éltük meg a kurzust és a végére szépen elfáradtunk, de megérte. A team tagjai voltak: Vass Józsi, Király Orsi, Perjési Anita, Gyuris Gellért, Tari Mari, Majoros Ildikó, Máder Balázs és Valkai Ildikó, Szabó Elvira és megfigyelőként Kiss Zsuzsi.

Beszéljenek most a team helyett azok, akik részt vettek a kurzuson:

Felnőtt megtérőként a keresztelőm után pár hónappal, 1997-ben találkoztam először a Szent András Iskolával, egy Fülöp-kurzuson vettem részt. A hitéletemben ekkor lassan megindultam lefelé, így a kurzus a lehető legjobbkor jött :) Az a hétvége teljesen új módon mutatta be nekem a kereszténységet, sokkal közvetlenebb, gyakorlatibb és élhetőbb formával találkoztam, mint amit addig elképzeltem. A Fülöp után „nem volt megállás”. Alig telt el két-három év, és Csanakra már úgy mentem, mintha hazamennék... Keresztény növekedésem meghatározó pontjait jelentették – jelentik a kurzusok. Sokat jelentett számomra, amikor a kurzusok mögött megláttam a lényeget: egy teljesen új gondolkodásmódot és egy nagyszerű és eredményes módszertant. Döntöttem, és csatlakoztam a munkások közé. Nagyon jó látni Isten munkáját a kurzusokon és a módszertanon keresztül a saját életemben, a közösségemben és a kurzusokon résztvevőkben is.

Jézus már hosszú évekkel ezelőtt megmutatta, hogy elhívásom van a karizmatikus megújulásban. Annak idején ezért végeztem el a Szentlélek Szemináriumot, de nem rezonált rá a lelkem.

Az első magyarországi Fülöp kurzusra meghívást kaptam, amit még olaszok tartottak, s egyértelmű lett bennem, hogy erre hív az Isten. Mélyen a szemlyiségemben, az Isten és emberi kapcsolataimban érintettek a kurzusok. Formáltak, odavágtak, mélyítettek, mint a fazekas az agyagot. Hálás vagyok, hogy az evangelizációs iskolában való szolgálataimmal is hozzájárulhattam ahhoz, hogy láthassam sokak megtérését, gyógyulását, erősödését a hitben, de hozzá kell tennem, hogy nagyon sokszor el akartam menni.

1997-ben ismerkedtem meg az Iskola első kurzusával a Fülöp kurzussal, ami döbbenetes változást hozott az életemben. Megtapasztaltam, hogy ÉL AZ ÚR, és tüzet kaptam a szívembe arra, hogy én is szolgáljam őt.

A lelki növekedésemben nagyon sokat jelentett az Iskola által vezetett kurzusok mindegyike, hiszen a tanítványságban, az evangelizáció fontosságában erősített meg.