Fülöp kurzus Baján
Frissítés:
Miről szól a Fülöp kurzus?
Egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kiknek szól?
Neked,
- ha szeretnél keresztény lenni,
- ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
- ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
- ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
- ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
- ha lehúz a bűn,
- ha nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
- ha hited talán kicsiny,
- ha Isten Lelke távoli,
- ha magányos (keresztény) vagy,
- ha még nem vagy (teljesen) Istené,
- és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni.
Miből áll?
Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá válljon, amit hallasz és látsz.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Fülöp kurzus Baján tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Mitől tértünk mi meg?
Tavalyi év márciusában jelent meg itt az iskola honlapján egy felhívás, hogy akad egy professzor Magyarországon, aki megvizsgálná – amennyire lehet tudományosan –, hogy a felnőtt megtérők minek hatására tértek meg.
Örülök, mert a felmérés és a kiértékelés megtörtént és született – egy szép hosszú – leírás a tanúságos végeredményről. A poént nem lövöm le, de talán nem lepődünk meg a megállapításokon, ha végigolvassuk. Ajánlom mindazoknak, akik nem csak evangelizálni akarnak, de azt is tudják, hogy ezt miért teszik így – és nem ijednek meg egy kis olvasnivalótól :-). Remélem lesz további hatása!
A tanulmány a Szegedi Hittudományi Főiskola honlapjáról tölthető le.
- Tovább Mitől tértünk mi meg? tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Hogy minden kurzus megtalálható legyen
Kedves kitartó és rendszeresen visszalátogató testvér! A te kedvedben akartunk járni, amikor elhatároztuk, hogy 2008-ban nem csak két-három hónappal előre rakjuk ki a weboldalra a kurzusokat, hanem azonnal, ahogy beindul egy kurzus szervezése. Tehát már lehet is látni a kurzusajánlóban (mely a címoldalról érhető el legkönnyebben) az erre az évre bejegyzett kurzusokat országszerte és a határon túlról is, amelyeket az egyházmegyei és helyi/plébániai iskolaközösségek szerveznek, vagy ahova meghívták az iskolát.
Reméljük, hogy minden kurzusról tudunk időben részletesebb információkkal is szolgálni, hogy a kapcsolatot fel tudják venni az érdeklődők. Ezzel is legyen igaz az, hogy „Isten Igéje nincs megbilincselve”. (2Tim 2,9).
Fülöp kurzus Miskolcon (február)
Frissítés:
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Fülöp kurzus Miskolcon (február) tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Emmausz kurzus Aradon
Van Bibliád?
Valahol porosodik? Ja, vasárnap abból szoktak olvasni a Templomban? Ismered?
Ez az üzenet most nem a szomszédodnak, a társadnak, az ismerősödnek szól.
Elsősorban Téged hív, Téged szólít! Határozottan, szerelmesen, gyengéden, halkan és hangosan, lágyan és keményen, vigasztalón és bátorítón!
Tedd meg Te a kezdő lépést a Szentírásod felé!
Ő vár Rád! ...és szeret!
Hogyan lehetséges ez? Gyere el az Emmausz kurzusra! A választ ott megkapod!
Ezen a kurzuson mi is végigjárjuk azt az utat, amit Kleofás, és egy másik testvér megtett Jeruzsálemből Emmauszba: fáradtan, csalódottan, visszatérőben a régi életünkbe... Nem ilyenek vagyunk mi is?
És ebben a helyzetben, félúton, odalép hozzánk valaki, aki magyarázza az Írásokat, a prófétákat, és egyszer csak ezektől a szavaktól lángra lobban a szívünk. Csupán attól, hogy hallgattuk ennek a valakinek az élő és eleven szavait. És amikor este megtöri a kenyeret, megnyílik a szemünk.
Az Emmausz kurzus tehát Isten Szaváról, a Szentírásról szól, az a célja a kurzusnak, hogy nekünk is lángra lobbanjon a szívünk az Ige hallgatásától.
Az emmauszi út egy olyan út, amelyet minden kereszténynek végig kell járnia. Neked szól ez a kurzus, ha a Szentírást nem ismered, vagy nem lángol tőle a szíved.
Mert Kleofás és az a másik, az utat fordított irányba is megtette, de egészen másképp!

Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Emmausz kurzus Aradon tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Mózes kurzus Szegeden
Frissítés:
A jelentkezést lezártuk.
Mózes életútján keresztül megismerjük azt az utat, melyen egy keresztény közösség eléri az Ígéret földjét. A fáraó, Midián és a puszta iskolájában a vezetői, felszabadítói mentalitást tanuljuk el Mózestől, akit Isten nem a tökéletessége miatt választott.
A kurzus nem közösségvezetői praktikákat tanít, hanem vezetői mentalitást formál, és mindazoknak szól, akik az élet bármely területén vezetnek hívőket.
A kurzus témáiból: Isten hallgatása, amikor népe szenved. A fáraó iskolája, a 40 évnyi kényelem. Csend és magány pásztorként. A csipkebokornál megismerkedik Istennel. Isten küldetést bíz Mózesre, aki ellenáll. A történelem kereke. Kivonulás, a Vörös tenger, hogy vissza ne fordulhassanak. A szomjúság, nehéz és lehetetlen isteni kérések. Kritizálás és zúgolódás Mózes ellen. Kísértés visszatérni Egyiptomba. A mérges kígyók. Házasság a Sinain. A hit elvesztése az ígéret földjének határán. Mózes, a nagy közbenjáró. Mózes munkatársai. Mózes utóda. Mózes halála. Mózes titka.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Mózes kurzus Szegeden tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Országos kurzusok 2008.
Kedves szentek, türelmesek és már türelmetlenek! Íme, ma elkészült a 2008-as országos kurzusokra a meghívó. A kurzusok tehát:
- Mózes – Szeged, jan. 29-febr. 3.
- Üdvtörténet – Kalocsa, júl. 2-6.
- János – Vál, júl. 25-31.
- Jézus – Kunszentmárton, aug. 1-6.
- Pál titka – Győr-Ménfőcsanak, aug. 7-12.
- Közösség – Nagytevel, aug. 19-24.
- Pál – Kunágota, okt. 18-26.
A szerkesztett, bővebb meghívó PDF formátumban tölthető le (870 KB). Elkészült 700 db levél is, aki volt 2006-ban és 2007-ben kurzuson, annak remélhetőleg hamarosan megjön borítékban is!
- Tovább Országos kurzusok 2008. tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Emmausz kurzuson jártam...
Testvéreim!
A Szívemhez nőtt a Bibliám. Az én Szentírásom. Nekem írták.
Dicsőség és hála érte a Seregek Urának!
Amit megértettem: Nem ismerem igazán Istent, az Atyát és a Fiút, ha nem ismerem a Bibliát. A Szentlélek által vagyok képes ezentúl olvasni, hinni és megcselekedni a leírtakat.
Köszönöm, hogy lehet saját Szentírásom!
ZoliTesó Szegedről
Van Bibliád?
Valahol porosodik?
Ja, vasárnap abból szoktak olvasni a Templomban?
Ismered?
Ez az üzenet most nem a szomszédodnak, a társadnak, az ismerősödnek szól. Elsősorban --> Téged hív, Téged szólít! Határozottan, szerelmesen, gyengéden, halkan és hangosan, lágyan és keményen, vigasztalón és bátorítón!
Tedd meg Te a kezdő lépést a Szentírásod felé!
Ő vár Rád! ...és szeret!
Hogyan lehetséges ez?
Gyere el egy Emmausz kurzusra. A választ ott megkapod!
- Tovább Emmausz kurzuson jártam... tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Fotók a szegedi Emmausz kurzusról
- Tovább Fotók a szegedi Emmausz kurzusról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után


Friss hozzászólások