Fotók a papoknak tartott máriabesnyői Új élet Krisztusban kurzusról

A Kérügma Konferencia után terveztük ezt a kurzust: hétköznapra, hogy papok és munkatársaik is eljöhessenek rá. És bár nem voltunk sokan, a tapasztalat, a nyitottság, az Istennel való találkozás valósága annál erősebb volt!

Nagyszerű dicsőítések, átélt dinamikák, erős Szentlélek-jelenlét volt velünk a három nap alatt. A résztvevők egyszerre voltak jelen őszinte személyes nyitottsággal és a továbblépés lehetőségét keresve: sok beszélgetés volt arról, hogyan lehetne ezt a kurzust a plébániáikon is megtartani, és hogy milyen kurzusra lehetne továbbjönni. Voltak itt papok és munkatársaik a felvidékről is, volt plébános, spirituális atya és papszentelés előtt álló diakónus is, valamint plébániai munkatársak, helyi szervezők. Igazán jóm nyitott szívű csapat!

A szolgálócsapatban két pap, két állandó diakónus is volt, világi és női szolgálók is, öt iskolaközösségből. Hárman hatnapos Új életen voltunk: a hétvégén ugyanitt tartott kurzuson és ezen egymás után :) !

Résztvevők tanúságtételeiből:

Egy kis bátorság sokra képes. Bátor voltam és az Úr megajándékozott. Nemigen akartam menni a közbenjáró imára, de végül beadtam a derekam és megérte.

Tanítások és imák közben simogatta a lelkem. Rengeteg ponton találkozott az életem pillanataiban, érzéseivel, tapasztalataival a kurzus. Sokszor gondoltam arra, hogy kifejezetten nekem készült.

Megrázott, hogy előjöttek régi, már meggyónt bűneim, s megrázóan fájtak, ám a Szentlélek kiáradt és elvette ezeket. Béke van bennem. Vigaszra találtam, az atyák által (is). Bűneim a kereszten elégtek. Hála és valós dicsőség! (Krisztina)

Olyan gondolatok, amelyek valóban lényegre mutattak. Egyszerű és mégis mély. Isten megnyitja szívünk, hogy máshogy lássunk. Erőt ad az Úr, hogy elköteleződjünk. Indítást kapunk, hogy továbbadjuk

Aggódtam, hogy valamit nem csinálok jól, erre Isten megfogta a kezem, és rájöttem, hogy nem baj, ha én nem fogom tökéletesen az övét, elég, ha nem akarom elengedni. LG

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina