Fotók a csobánkai Emmausz kurzusról
- Tovább Fotók a csobánkai Emmausz kurzusról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
A kurzus alcíme: Jézus Krisztus atlétája
„Sokáig kérdeztem magamtól: mi volt Tarzuszi Pál apostoli sikereinek titka?1992-ben, Lengyelországban váratlanul egy beszámolót kellet tartanom az Evangelizációs Iskoláról. Úgy döntöttem, hogy Pál pályafutásának képét fogom felhasználni ehhez. A felkészülésem alatt egyik meglepetés a másikat követte, mert úgy tűnt, mintha írásaiból kiemelkedne az atléta képe, aki összehangolja életét üzenetével, ugyanakkor válaszol az oly sokszor feltett kérdésre. Pál pályafutása kiindulópontjával, céljával és stratégiájával megoldotta a rejtélyt és feltárta titkát. Ez a kurzus Pál lelkipásztori útját mutatja be, az ő maga által választott képpel, amely leírja hivatását, életét, szolgálatát és még halálát is: egy futó pályája.”José H. Prado Flores (Pepe), A Szent András Evangelizációs Iskola alapítója
A kurzusban bemutatjuk:
TITOK:
Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája.
2Tim 2,1-3
Figyelem! A kurzus betelt, jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni. (2015. július 20.)
A kurzusról
Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat; az őt körbevevő tömegből sohasem.
Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?
A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint ő; úgy alkotni ítéletet, mint ő; úgy hinni, mint ő; úgy megbocsátani, mint ő; úgy imádkozni, mint ő, úgy evangelizálni, mint ő, úgy szeretni, mint ő; úgy élni, mint ő, úgy halni, mint ő.
Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.
Mi az Emmausz kurzus?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet. Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.
A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől.
Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.
Miből áll?
Előadásokból, imákból, énekekből és gyakorlatokból, hogy megtapasztald Isten jelenlétét. A kurzus témáiból:
Az emmauszi út
Az Ige hét képe
Az Ige hét hatása
Szövetségkötés az Igével
Izrael zsinagógája
Emmauszi Eucharisztia
Egy hétvége Istennel, ahol
+ az Atya új életet sarjaszt benned
+ az élő Jézus Krisztusból
+ a Szentlélek erejével.
A kurzus témáiból:
Isten: Valóban szeret?
De miért nem tapasztalom?
Jézus: Miért halt meg?
Miben áll hinni? Mit is jelent megtérni, és minek?
Szentlélek: Mit is kezdjek vele?
Köz(ömb)össég
A kurzusról:
Az Új élet Krisztusban kurzuson nem lehet semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat!
Keresztény vagy? Igyekszel jó ember lenni? Tudsz már sokmindent?
– Mégis úgy érzed, valami még hiányzik és többre vágysz Istentől?
Akkor itt a helyed!
Itt nem az a cél, hogy okosabb legyél, itt az a cél, hogy Istent megtapasztald!
EZ A KURZUS NEKED SZÓL,
ha szeretnél teljes szívvel keresztény lenni;
ha vágysz túllendülni azon, amit nem értesz Istennel kapcsolatban;
ha belépnél Isten örömébe és szabadságába;
ha lehúz a bűn;
ha hited erőtlen;
ha Isten Lelke távoli;
ha magányos (keresztény) vagy;
ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet kezdeni.
A kurzus tanításokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból áll,
hogy valósággá váljon, amit látsz és hallasz.
Ez a két nap nem a fejed felett süvít el, hanem rólad és Istenről szól.
Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.
Csiszér Laci zenés tanúságtétele 2015. március 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet szervezésében, Dr. Kránitz Mihály professzor úr meghívására
Az Apolló kurzuson azt tanuljuk meg, hogyan kell egy teljesen saját tanítást összeállítani és előadni. Egy kurzuson viszont más a helyzet: a tanítás adott, azt kell megtartani célokkal és részcélokkal, és az előadás módja is adott. A tanítóképzés ezért azt célozza, hogy megtanuld a kurzuson való tanításra való felkészülés menetét: értelmezni a vázlatot, az eredeti cél felé vezetni a témát stb. Továbbá megtanulj néhány speciális Szent András-os módszertani elemet, pl. a spiritualizáció- és a dinamikavezetés mibenlétét. És lesz szó a karizmák szerepéről is a tanítói szolgálatban.
A képzés csak munkatársaknak szól. Elméleti és gyakorlati (próbatanítások, dinamikavezetési gyakorlat) részek is lesznek benne. Előnyt élveznek azok, akik már voltak Apolló kurzuson, de jöhet és jöjjön minden szolgáló, aki már tanított legalább egyszer kurzuson. Ez itt nagyszerű lehetőség arra, hogy „profi” Szent Andrásos tanító légy! Ami a 20 éves magyarországi Szent András tapasztalatból megfogalmazható, átadható, az itt megtanulható lesz!
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Új élet Krisztusban kurzusKishegyes,2026. június 5-7.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusDebrecen, 2026. június 5-7. és július 3-5.
Új élet Krisztusban kurzusMátraszentimre, 2026. június 26-28.
Új élet Krisztusban kurzusBercel, 2026. július 17-19.
János+ Vele lenni kurzusVál, 2026. júl. 27. - aug. 2.
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ezekiel képzés (munkatársaknak)Budapest, 2026. október 10-11.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknak2026. okt. 19-21. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Álomlátó József kurzusSzeged, 2026. nov. 13-15.
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
Jelenleg 1 felhasználó van a webhelyen
Friss hozzászólások