Valóra váltottam volna az álmaidat
Gyuris Gellért
Tudod, jó rabbi, ma szótlanul hagytalak ott, de ez nem azt jelenti, hogy nincs véleményem. Csak nem tudtam megszólalni, úgy meglepődtem: adjam a vagyonomat a szegényeknek?
- Tovább Valóra váltottam volna az álmaidat tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Fotók a VI. Band-Ász napokról
- Tovább Fotók a VI. Band-Ász napokról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Fotók a zalaegerszegi Emmausz kurzusról
Jézus kurzus Szentesen két hétvégében
Frissítés:
2019. március 23.: Figyelem! A mostani helyszínen a kurzus betelt. A nagy érdeklődés miatt a kurzus számára új helyszínt próbálunk szervezni és reméljük, sikerül. A mai naptól tehát várólistára fogadjuk a jelentkezőket. Ha sikerült új helyszínt szervezni, akkor a mától jelentkezőket is tudjuk majd fogadni.
Az örök élethez Jézus az út. Ez a „Jézus a négy evangéliumban” kurzus azoknak szól, akik már alapvetően ismerik Jézus örömhírét és szeretnék az ő személyét is részletesen megismerni. Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete és tapasztalata róla, de van négy ember, akinek a tapasztalatát a Szentlélek kiemelte és mércévé tette, amelyek hitelesítik a saját tapasztalatunkat: ha olyannak ismerjük Jézust, mint amilyennek ők látták, akkor valóban ismerjük az örök életet.
A kurzus tartalma Márk, Máté, Lukács és János evangéliuma. A szerzőik olyanok, mint az evangéliumi négy barát, akik elvisznek minket Jézushoz: négy különböző ember, akiket Jézusnak más-más tulajdonsága érintett meg, négy tapasztalat, négy különböző szemüveg, négy különböző fókusz.
A kurzus során megismerkedünk először az ő különböző személyükkel, aztán az evangéliummal, amelyet írtak, hogy így eljussunk ahhoz a Jézushoz, akikkel ők találkoztak, akit megismertek: Márk Jézusáig, a csodatevőhöz; Máté Jézusáig, a beszélő, tanító mesterig; Lukács irgalmas Jézusáig; és János dicsőséges Jézusáig. Nem az a fontos, hogy legyen ezek között kedvencünk, hanem, hogy Jézus mind a négy oldalát személyesen megtapasztaljuk.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
Új élet Krisztusban kurzus Velencén
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. Igen, itt az alapokat fogod megtalálni, de épp ez a lényeg: engedd meg Istennek, hogy olyan mélyre rakja le benned veled való kapcsolatának alapjait, hogy egész életedet biztosan építhesd rá ezután.
Ez a kurzus neked szól,
• ha többre vágysz a vasárnapi kereszténységnél;
• ha jobban meg akarod ismerni Jézust;
• ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe;
• ha úgy érzed, lehúz a bűn;
• ha gyengének látod a hitedet;
• ha kíváncsi vagy rá, mit jelent találkozni Isten Lelkével;
• ha magányos vagy keresztényként is;
• ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel új életet elkezdeni.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Új élet Krisztusban kurzus Velencén tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Fotók az első szegedi „Az evangélium hét fiatalja” c. kurzusról
Fotók a kaposvári Emmausz kurzusról
- Tovább Fotók a kaposvári Emmausz kurzusról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Egy fiatal beszámolója az Emmausz kurzusról
A szentesi Emmausz kurzusról írta meg tapasztalatát egy résztvevőnk a 777-en. Olvassátok, főleg a fiatalok! Örülünk, mert Isten Igéje valóban hatékony!
Új élet Krisztusban kurzus fiataloknak Veszprémben
Ez a hétvége a Te életedről szól, és arról a szeretetről, amivel Isten szeret Téged. Ha ez még idegenül cseng a füledben, itt az ideje, hogy megtapasztald. Nem beszélünk mellé, nem veszünk el a részletekben, minden lényegeset megtudhatsz arról, akinek az életedet köszönheted.
Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.
Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, ki vagy Te Isten szemében.
Gyere el, ha szeretnéd megtudni:
- Milyen ajándékot szánt neked Isten?
- Isten valóban gyermekeként szeret?
- Miért nem tapasztalod mindig ezt?
- Jézus a Te Megváltód?
- Miért fontos a hited?
- Mi jelent a megtérés?
- Miért Úr Jézus?
- Ki az a Szentlélek?
- Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?















Friss hozzászólások