Bátorít, gyógyít, megláttat...

A kurzuson, ahogy haladtunk Isten üdvtervében, szemlélve az Ószövetség szereplőit és eseményeit, a szívemben folyamatosan visszhangzott egy-egy karakter, egy-egy történés jellemzője. Szemlélve a ókor nagyjait, gyengeségüket-erősségüket, bűneiket-erényeiket felsejlett a magam személyiségének néhány jellemvonása. Ábrahám hite és bátorsága egy új dolog elkezdésére példaként áll előttem jelenlegi élethelyzetemben, de éppúgy magamra ismertem Mózesben, aki az ösztöke ellen rugdalózott, amikor Isten hívta.

Megérintett Isten irgalmának nagysága, hiszen Ő a bűneinket nemhogy "csak" megbocsátja, de saját üdvtörténetünk szempontjából hasznossá is fordíthatja. A kiscsoportos megosztásoknál megható volt tapasztalni egy-egy testvér saját történetét, ahogy Isten átvezette a pusztán, vagy kiszabadította a babiloni fogságából. Különösen szép pillanat volt számomra, ahogy a Lélek fellobbantotta bennem a már szinte csak pislákoló tüzet az én Vőlegényem visszavárására! MARANA THA!!!

Hazaérkezve a kurzusról elhatároztam, hogy még többet szeretném Isten Igéjét forgatni, és nemcsak imádkozni, hanem tanulmányozni is, hogy még teljesebben megértsem. A kurzuson nincsenek látványos dinamikák, de Isten mégis hatalmasat tud cselekedni - bátorítani, gyógyítani, megláttatni...

Perjési Anita

Jézus megkeresztelkedése

cc: http://www.flickr.com/photos/b1mbo/6552569619/

Andrea Brugnoli atya

Jézus megkeresztelkedése jelzi a karácsonyi idő végét és egyben állomása egy új liturgikus évnek: az évközi időnek. Olyan ez, mint egy filmnek a kezdete, ahogyan az evangélisták ezt a nagyszerű jelenetet bemutatják, amelyben Jézus küldetését elkezdi. Mindaz az esemény, amely ezután következik be, ennek a képnek a kibontakozását jelenti. Tehát ez az a pillanat az Úr életében, amikor minden elkezdődik. 30 év után-amelyről kevés irat maradt fennt-, egy átlagos családi légkörben eltöltött idő múltán, az Atya akaratát folyamatosan megismerve Jézus megteszi az első lépést: elmegy Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék.

  • Jóbel

Ászaf kurzus Szigetmonostoron

Ászáf

Program

  • Március 14-én kedden 18-19 óra között gyülekező, majd 19 órától program.
  • Március 15-18-ig reggeltől estig program
  • Március 19-én vasárnap 19 óra körül fejeződik be a kurzus, záró szentmisével.

Az előadások szervesen épülnek egymásra ezért menet közben bekapcsolódni nincs értelme!

Kezdés: 

2006. március 14., kedd 17.00 –

Befejezés: 

2006. március 19., vasárnap 18.00 –

Jelentkezési határidő: 

2006. március 7., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-06-26

Jó Pásztor Fülöp kurzus

Uram, kihez mennénk?

Program

  • Március 3-án pénteken 17-18 óra között gyülekező, majd 18 órától program.
  • Március 4-én szombaton reggeltől estig program
  • Március 5-én vasárnap 17 óra körül fejeződik be a kurzus, záró szentmisével.

Az előadások szervesen épülnek egymásra ezért menet közben bekapcsolódni nincs értelme!

Kezdés: 

2006. március 3., péntek 16.00 –

Befejezés: 

2006. március 5., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2006. február 28., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-06-25
  • Jóbel

Fülöp képzés

Frissítés: 

FIGYELEM! A helszín és a vidékiek költsége újra változott!
FIGYELEM! A vidéki résztvevők költsége változott.

A képzésen az Iskola első lépcsős kurzusának, a Fülöpnek a tanításait, dinamikáit beszéljük át, továbbá a kurzus zenei és háttérszolgálatában kapnak kiképzést a résztvevők.

Hallhattok arról is, mit jelent team-ben dolgozni, és, hogy minden szolgálat egyformán fontos a kurzuson.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik már részt vettek a Fülöpön és szeretnének bekapcsolódni az Iskola munkájába.

Kezdés: 

2006. május 5., péntek 16.00 –

Befejezés: 

2006. május 7., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2006. április 24., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-06-3
  • Anita

Fülöp kurzus után 1 hónappal

Menjek? Ne menjek? Oda tartozom egyáltalán? Lehet engem szeretni is? Ezer kérdés, kétség, bizonytalanság… És annyi imával eltöltött óra. S mindez miért? Válaszokért, talán…

Igen, választ akartam: szerzetes, vagy családanya. Magány, vagy közösség. Szomorúság, vagy boldogság. Harag, vagy megbocsátás. Félelem, vagy bizalom. India, vagy az új életem. Régi szerelmek, elmúlt barátok, vagy nyitottság Isten ajándékai felé. Mi a célja velem, hogy szerethetném még jobban…?

És Jézus hallgatott. Csak állt előttem, nem szólt semmit. Várt. Azt mondta, legyek türelmes, majd megtudok mindent, ha itt lesz az ideje. Az út végét és értelmét nem láthatom előre, de bármi jöjjön is, tovább kell mennem, hogy a mélyből a magasba szálljak. Legyek kitartó és erős a hitben, amit megtaláltam, mert ez átsegít majd mindenen. Ö kezdettől itt élt a szívemben, fogta a kezem, és velem is marad mindörökre, sosem hagyna elveszni. Kért, hogy ne akarjak egyszerre mindent, hanem bízzam rá magam teljesen.

És megtettem. Minden reggel, minden este, és minden pillanatban felajánlom neki az életem, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem legyen minden az Atya akarata szerint. Övé a szívem minden szeretete, a vágyaim, az érzéseim, a félelmeim. Azt mondta, adjak át neki mindent, s ö elhordozza helyettem. Mert azt akarja, hogy boldog legyek, és az Ö végtelen szeretetét sugározzam.

Az evangelizáción körbe ment egy apró láng, mint Isten szeretetlángja, ami ott él mindenkinek a szívében. Ö türelmes, és vár, amíg meghallgatjuk hangját. És szeret. Végtelenül szeret. Nyújtja a kezét, csupán bele kell kapaszkodni.

Gyötörtek éjszakai félelmek, támadások a múltból. Kértem Jézust, védjen meg. Tudom, hogy Ö bennem él, mégis féltem. Azt mondta, fogja mindig a kezem, nem hagy elveszni, s én mégsem hittem eléggé. És akkor az Atya megnyilatkozott: Ö maga a Szeretet, a biztonság, a legcsodálatosabb apa. Azt mondta, ne féljek semmitől, többé nem árthat nekem a gonosz, mert Ő maga véd meg engem. Jézus eltölt teljesen, és én már nem is létezem, csak Ő létezik: bennem. Az arcomban érzem az arcát, kezemben a kezeit, és az Atya átölel, körbefog óvó szeretetével, szentlelkük meg csak áramlik bennem. Azóta nem félek éjjel, mert érzem, Ő velem van minden pillanatban, vele bármire képes vagyok. Csak őt akarom szolgálni, hogy apró angyalkája legyek, s rajtam keresztül küldjön egy fénysugarat, mely szeretetét árasztja mindenfelé.

2005. december – Kunágota; 2006. január 6., Lilla

Lilla kipakolta a lakását a Fülöp kurzus után. Csupán ennyi vált feleslegessé. Egy fotóra nem is fért fel.

Beszámoló helyett + beszámoló

És volt Szegeden egy Emmausz kurzus is: az első. Számunkra nagy élmény volt ez a kurzus, hisz először tartottuk Szeged és sok testvér jött rá el. Hogy mi született meg azokban, akik részt vettek rajta, mondják el ők maguk:

  • „Az Emmausz kurzus megmutatta nekem, hogy Isten igéjében erő és tűz van, s hogy Isten szava minden emberhez szól Jézus Krisztusban mindörökké.”
  • „A Szentírás szeretetét kaptam ezen a kurzuson. Szerelem ébredt iránta a szívemben. Milyen erős páncél rakódik életünk során a szívünkbe... Ezen a hétvégén megérintett Jézus és behatolt a páncél alá. Megszólított és bejött a legbelsőmbe. Megértettem, hogy Őt hallgatva, azaz a Szentírást olvasva haladhatok előre Vele az úton.”
  • „Itt értettem meg az Ószövetség és Krisztus, valamint az Újszövetség kapcsolatát.”
  • „Megmutatta számomra a kurzus, hogy milyen sok mindent nem ismerek még a hitemmel kapcsolatban és a Szentírás a legjobb arra, hogy segítsen fejlődni a hitemben! Csodálatos ajándék a Szentírás számunkra! Megszólít, vigasztal, tanít!”
  • „A »Könyv« életre kelt!!! … és hozzám szól…. Barát és társ lett belőle….”
  • „Egészen másként látom a Szentírást. Jobban becsülöm, megértettem a szerkezetét, világosabban látom az Igék értelmét. Nap mint nap forgatni akarom, mert az Ige mutatja az életem útját.”
  • „Igen, úgy érzem a Szentírást másképpen olvasom, mint eddig, hogy a szívemmel tudom olvasni, s átélni amit az Igén keresztül Jézus beszél hozzám.”
  • „A Szentlélek segítségével olvasom a Bibliát.”

A beszámoló kiegészítve, most egy rendkívüli levél áll itt, amelyet egy igen kedves és szellemes (+ művelt) testvéremtől kaptam, aki részt vett a kurzuson és hazaérve igencsak felbuzdult.
Bár hosszú, senkit se tántorítson ez vissza.

ui.: Aki volt Emmausz kurzuson, az bizonyári érti az apropót, aki még nem volt, az pedig kapjon tőle nagyobb kedvet, hogy bátor legyen eljönni...

Az evangélium hét fiatalja

A kurzus hét személyiséget mutat be, akik szembesülnek az evangéliumi élet felajánlásával: a naimi özvegy fia; Salomé; az ifjú, akinek öt kenyere és két hala volt; a gazdag ifjú; az ifjú, aki mezítelenül szalad el a Getszemáni kertből; az ajtónál álló lány; végül pedig a fehér ruhába öltözött üres sírnál álló ifjú.

Van egy közös bennük, mégpedig az, hogy mindnyájan fiatalok voltak. A jövő előttük állt és mindegyiküknek megvolt a sajátos magatartása az evangéliummal szemben. Mindegyikük találkozik az Isten Igéjének a fényével, és mindannyian egyfajta magatartásformával válaszolnak rá. Sokszor ezek a magatartásformák kontrasztban vannak egymással.

A hét fiatal magatartása, reakciója hét különböző színnel jelölhető, melyek szivárványt alkotnak.

  • Anita

Oldalak