Jézus végtelen szeretete

Most voltam életem első kurzusán.
Igaz, néhány évvel ezelőtt végeztem a SZHF-án,de ott nagyon tankönyvszerű, tudományos alapokat kaptam, és igazából csupasz, élettelen volt, valami hiányzott.
Aztán évek teltek el, úgy gondoltam, hogy nagyon jól végzem a munkám, jól megtanítottak mindenre.

A nyáron nem régen Jézus járt nálam és keményen próbára tett. A nagyobbik lányommal voltunk cukrászdában, szeretett volna fagyit enni. Ahogy vártunk, a sorba bejött egy néni az unokájával, ő is szeretett volna egy gömb fagyit venni a kislánynak. Kérte az eladót, hogy adjon neki egy gombócot, de nem volt csak 40 forintja. Az eladó persze visszautasította. Akkor arra kérte, hogy csak egy fél gömb fagyit adjon a kislánynak. Ezt is elutasította. Ezután elment a néni az unokájával. Közben a másik oldalon mi is sorra kerültünk és megvettem a lányomnak a fagyit. Elindultunk hazafele és egyre rosszabbul éreztem magam. A lányom hazáig csacsogott, de nem értettem, mert közben az járt a fejemben, hogy: Uram, mit tettem? Itt voltál és hagytalak elmenni. Segítséget kértél és én nem tettem semmit. Azóta többször jártunk már ugyanabban a cukrászdában, és én mindig vártam, hogy újra eljön a néni az unokájával, de félek, hogy soha többet nem fogok vele találkozni.
Aztán a kurzus másnapjának reggelén sírva ébredtem. Ugyanez a történet járt a fejemben, hónapok óta nem tudtam magamnak megbocsájtani. Hirtelen egy hang szólt hozzám, nem tudom honnan. Azt mondta: Andi, add át nekem ezt a fájdalmat. Péter háromszor tagadott meg engem, mégis őrá bíztam egyházamat.
Megnyugodtam. Nem tudtam miért, de abbamaradt a sírásom.

Aznap a kurzuson bűneinkről és Jézus végtelen szeretetéről tanítottak minket. Akkor megértettem miért mondta nekem reggel Jézus azt, amit hallottam. Azóta tudom, hogy mit jelent, hogy ne csak nézzek, de lássak is és halljam meg Jézus szavát.
Megértettem, hogy JÉZUS=SZERETET.

  • 12andi

Az evangelizáció főszereplői

http://www.sxc.hu/photo/447579

Gyuris Gellért

„Így elmondhatjuk, hogy az egyes híveket illetően már nemcsak arról van szó, hogy együttműködjenek az evangelizációs tevékenységekben, hanem hogy főszereplőknek és társfelelősöknek érezzék magukat az Egyház missziójában.”
XVI. Benedek pápa üzenete a missziós világnapra (2007.)

Miért hangsúlyozza a pápa, hogy a világi hívők az evangelizáció főszereplői? Nem túlzás ez? Hogyan kell ezt érteni? Kell-e valamit változtatni?

A hívők Úr iránti szeretetének mércéje

Valójában minden keresztény közösség missziós közösségnek születik, és éppen az evangelizációs bátorság alapján mérettetik meg a hívők szeretete az Úr iránt.

XVI. Benedek pápa, „Minden részegyház felelőssége az egész világon” c. üzenete a missziós világnapra (2007.)

Az evangelizáció társfelelősei

Így elmondhatjuk, hogy az egyes híveket illetően már nemcsak arról van szó, hogy együttműködjenek az evangelizációs tevékenységekben, hanem hogy főszereplőknek és társfelelősöknek érezzék magukat az Egyház missziójában.

E társfelelősség megkívánja, hogy erősödjön a kapcsolat a közösségek között, és növekedjen a kölcsönös segítségnyújtás akár a személyekre vonatkozóan (papok, szerzetesek, önkéntes világiak), akár az evangelizációhoz szükséges eszközök használatát illetően.

Szavazás!

jelölőnégyzet

Kedves Testvérek! Mától kezdve 2 hétig lehet szavazni, hogy milyen kurzusra szeretnél jönni jövőre. Bárki szavazhat a címoldalon. Kérjük, adjátok le voksotokat, hogy a Tanács figyelembe vehesse a szavazást november első hétvégéjén, amikor is összeállítja a következő éves országos programot. Köszönjük!

Ha már szavaztál, az eredményeket ezen az oldalon tudod nyomon követni.

  • Jóbel

Egy képzés után...

Kedves Testvérek!

Augusztus 20-án, államalapításunk emléknapján zárult a József Barnabás munkatársképző labor. Rendhagyó kurzust zártunk 13 résztvevővel és 8 teamtaggal. Ebből is látszik, hogy iskolánk nem a mennyiségi, hanem a minőségi képzésre illetve képződésre helyezi a hangsúlyt.

Pepe tavaly osztotta meg velünk a labor titkait, és magasra tette a lécet a munkatársképzés menetében, de sikeresen átugrottuk a falakat és a kihívásnak eleget téve, élményekben, animációkban és munkában gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött.

Az iskola dinamikáját követve, új szolgálatban próbálhattuk ki magunkat. Pl.: Perjési Anitát a konyhások gyöngye című elismeréssel látták el – egyhangúlag – a résztvevők; Szőke Noémi mint tanító debütálhatott.

Reméljük, hogy a rugalmasság és fejlődés iránti vágy nemcsak múlandó hóbort marad, hanem erről is megismerszik majd a Szent Andrásos tanítvány!

A képzés néhány pillanata képekben:
  • lulu

Fotók a 2007-es József Barnabás laborról

2007. augusztus 20-án, államalapításunk emléknapján zárult a József-Barnabás munkatársképző labort Győr-Ménfőcsanakon. Rendhagyó kurzust zártunk 13 résztvevővel és 8 team taggal. Ebből is látszik, hogy iskolánk nem a mennyiségi, hanem a minőségi képzésre illetve képződésre helyezi a hangsúlyt. Pepe tavaly osztotta meg velünk a labor titkait, és magasra tette a lécet a munkatárs képzés menetében, de sikeresen átugrottuk a falakat és a kihívásnak eleget téve, élményekben, animációkban és…

Oldalak