MAVÁRSZ misszió és a Bandifi sorsa

A hét főleg két dologról szól:

Készültünk a hétvégi MAVÁRSZ utcai misszióra: szerveztünk, egyeztettünk, ötleteltünk, újraszerveztük. Mi szegediek a jeleneteket vállaltuk. Eredetileg A Bajnokban gondolkodtunk, de miután elkezdtem ennek utánajárni, rájöttem, hogy ez megvalósíthatatlan, szóval visszatértünk arra, mit meg is tudunk csinálni: három jelenetet tanultunk be (Üdvterv, 1000 pont, Ragadós szék). Szombaton volt a misszió: amit odatettünk, az jó volt; a helyszín, a fogadtatás nem volt kiemelkedő.

És persze ment a heti rutin... meg a szőregi Új élet kurzus 7. alkalma a Szentlélekről. A Szentlélek hűséges és nem bonyolult, Ő jön.

A másik ügy ennél megterhelőbb volt. Nyilvánosságra hoztuk a múlt heti döntést: Éva év végéig lesz az iroda főállású szolgálója, jövőre pedig megszűnik a most ismert Bandifi, inkubátorba kerül a projekt és elkezdjük újragondolni. Volt aki nyugodtan fogadta a döntést, volt aki nem. A kudarcok nem könnyűek. Ennek a terhét viseltem, gondozom és még ez vár rám a következő hetekben is.

  • Jóbel